Az ügyészek szerint befolyással üzérkedett Ghiţă

Egy védett tanú szerint Sebastian Ghiţă volt PSD-s képviselő kormányzati megrendelésekért való közbenjárás fejében pénzt követelt több számítástechnikai cégtől is.

Balogh Levente

2017. március 06., 18:282017. március 06., 18:28

Sebastian Ghiţă, a többrendbeli korrupcióval gyanúsított és szökésben levő üzletember, volt szociáldemokrata párti (PSD) parlamenti képviselő számítástechnikai cégeknek ígért közbenjárást kormánytagoknál kenőpénz ellenében, a pénzből pdig Victor Ponta államfői kampányát is finanszírozta – többek között ez derül ki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nyomozásából, amelyet ezúttal befolyással üzérkedés, három rendbeli pénzmosás és bűnszervezet létrehozása miatt folytatnak. Ez az ötödik korrupciós eljárás ellene, és a hatósági felügyelet szabályainak megsértése miatt már országos és nemzetközi körözést adtak ki a nevére. Most a DNA azt kérte a Prahova megyei törvényszéktől, hogy ebben az ügyben is adjon ki ellene elfogatóparancsot.

A nyomozás során rögzített egyik, hétfőn megszellőztetett tanúvallomás szerint Ghiţă két kormány tagjainál is közbenjárt annak érdekében, hogy bizonyos számítástechnikai cégek állami megrendelésekhez jussanak, a megkörnyékezett politikusok között pedig Victor Ponta volt kormányfő, a szökésben levő üzletember közeli barátja i ott van. A tanúvallomás szerint Ghiţă azt mondta, Pontánál és több miniszternél is közben tud járni annak érdekében, hogy az érintett cégek állami szerződésekhez jussanak. Többek között Nicolae Bănicioiu és Eugen Nicolaescu egykori egészségügyi, Nagy Zsolt és Valerian Vreme volt távközlési miniszterekről, illetve Valeriu Tabără korábbi földművelésügyi tárcavezetőről van szó.

Ehhez csupán annyit kellett tenniük, hogy Ghiţă valamelyik cégével fiktív szerződéseket kötöttek olyan szolgáltatásokról, amelyeket valójában sohasem végeztek el. A DNA szerint Ghiţă a szerződések összegének tíz százalékát kapta meg. A most nyilvánosságra hozott dokumentumból például az derül ki, hogy a Siveco cég állítólag közel 23 millió lejt fizetett. Egy védett tanú szerint Ghiţă 2007 és 2015 között az összes jelentős számítástechnikai cégtől tízszázalékos részesedést követelt annak fejében, hogy közbenjárjon az érdekükben a különböző politikai döntéshozó szinteken. A tanú szerint aki nem fizetett Ghiţának, az nem kapott állami megrendelést, vagy ha mégis, akkor addig késleltették a szerződés aláírását, illetve a cégnek járó összegek kifizetését, amíg bele nem mentek, hogy fizessenek neki.

Szintén egy tanúvallomásból derül ki, hogy Ghiţă azt mondta, 450 000 euróra van szüksége, hogy Ponta 2014-es államfő-választási kampányát finanszírozza. Ugyanakkor a PSD 2012-es kampányára is fizetett be pénztA DNA még két hete előállította a Ghiţă által alapított Teamnet számítástechnikai cég vezetőjét, Bogdan Padiut, valamint Ghita sógorát, Cristian Anastasescut. A gyanú szerint Ghita felszólította a valójában általa birtokolt cégeket papíron irányító Padiut és Anastasescut, hogy mintegy 50 millió eurónyi kenőpénzt fizessenek állami hivatalnokoknak annak fejében, hogy a cégeket hirdessék ki győztesnek bizonyos közbeszerzéseken. A vallomásokból az is kiderül, Ghiţă tudott arról, hogy a DNA őrizetbe akarja venni, amint megszűnik a parlamenti mandátumhoz kapcsolódó mentelmi joga, ezért minden bizonnyal elhagyta Romániát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba
2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával