Az RMDSZ szavazásra buzdítja az erdélyi magyar állampolgárokat

Az RMDSZ arra biztatja a Romániában élő, magyar állampolgársággal is rendelkező polgárokat, hogy vegyenek részt a betelepítési kvóta kérdéskörében szervezett magyarországi referendumon – idézte Kovács Pétert, a szövetség ügyvezető elnökét az RMDSZ keddi hírlevele.

Krónika

2016. május 18., 16:032016. május 18., 16:03

Kovács Péter ugyanakkor megjegyezte, hogy a romániai magyarság számára idén a június 5-én sorra kerülő önkormányzati választások, illetve a késő ősszel esedékes parlamenti választások jelentik az igazi tétet. A politikus emlékeztetett arra, hogy a szövetség a kezdetektől fogva a kötelező kvóta ellen, az önkéntes befogadás mellett foglalt állást.

„Ki és milyen kritériumok alapján dönti el, hogy a menekültek melyik csoportja kerül Romániába, és kiket vesz át például Svédország? A felsőfokú végzettséggel rendelkezők mennek nyugatra, az alacsony képzettségűek keletre? A másik szempont, hogy ki tartja Romániában az ide telepített migránsokat, miután megkapták a tartózkodási engedélyt, a szükséges iratokat? Ki akadályozhatja meg őket abban, hogy egyik napról a másikra Európa másik szegletébe utazzanak?\" – fogalmazta meg a kvótarendszerrel kapcsolatos kérdéseket az ügyvezető elnök. Kovács Péter hozzátette, az RMDSZ álláspontja szerint míg ezekre a kérdésekre nincs válasz, addig a megoldás csakis a befogadás önkéntes vállalása lehet.

A magyarok csaknem 90 százaléka elutasítja a kvótarendszert

A Századvég közvélemény-kutatása szerint csaknem 90 százalékos az Európai Unió kötelező kvótarendszerének elutasítottsága Magyarországon azoknál, akik részt vennének a kérdésben tartott népszavazáson. A válaszadók 72 százaléka referendumon is kinyilvánítaná véleményét. A többség (54 százalék) biztosan részt venne, ha most vasárnap tartanák a betelepítési kvótáról szóló népszavazást. A megkérdezettek további 18 százaléka valószínűnek tartja, hogy részt vesz a voksoláson, így összesen 72 százalék azok aránya, akik jelezték, hogy részt vennének. A megkérdezettek 17 százaléka biztosan nem menne el szavazni, kilenc százalékuk pedig valószínűleg nem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére

A kormánypártok potenciális jelöltjei közül Daniel Băluță lenne a legesélyesebb a főpolgármesteri tisztség elnyerésére, ha a következő vasárnap tartanák Bukarestben az időközi választásokat – derül ki a CURS felmérésének vasárnap közzétett eredményeiből.

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére
2025. augusztus 24., vasárnap

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben

A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben
2025. augusztus 24., vasárnap

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt

Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt
2025. augusztus 23., szombat

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton

Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton
2025. augusztus 23., szombat

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant

Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant
2025. augusztus 23., szombat

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar

Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar
2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg