Az országos rendőrfőkapitány kitart amellett, hogy elhibázott volt a rendőrgyilkos elleni rajtaütés

Ioan Buda országos rendőrfőkapitány •  Fotó: Román rendőrség

Ioan Buda országos rendőrfőkapitány

Fotó: Román rendőrség

Ioan Buda, az országos rendőr-főkapitányság parancsnoka szerint a Temes megyei rendőr-főkapitányság nem szervezte meg megfelelően azt az akciót, amelynek során egy körözött rabló lelőtt egy rendőrt vasárnap.

Krónika

2019. június 05., 13:572019. június 05., 13:57

2019. június 05., 14:012019. június 05., 14:01

A rendőrfőkapitány szerdán nyilatkozott a rendőrgyilkossággal végződő rajtaütésről, konkrétumokra azonban nem tért ki, mondván: az ügyben folytatott kivizsgálás eredményeit az elhunyt rendőr temetése után teszik közzé. A körözött bűnöző által agyonlőtt Cristian Amarieit csütörtökön helyezik végső nyugalomra Temesrékáson.

Ioan Buda rendőrfőkapitány az Agerpres hírügynökség szerint szerdán elmondta: naponta átlagosan húsz, országosan körözött személyt tartóztatnak le, és az elfogásuk kapcsán mindig azt követően dolgoznak ki eljárást, hogy tanulmányozták az érintettek bűnözői előéletét.

Buda szerint ezt a Temes megyei rendőrök nem végezték el kellő alapossággal.

A rendőrfőkapitány egyébként először hétfőn, Temes megyei látogatása során beszélt arról, hogy szerinte elhibázott volt a Marcel Lepa kézre kerítését célzó rendőrségi akció. Buda akkor elmondta, az akcióban részt vevő rendőrök nem tudták, hogy az üldözött személynek fegyvere van. „Az üldöző rendőrök felszereltsége jó volt. Valószínűleg további intézkedéseket is kellett volna hozni az illető helyszín biztosítására” – jelentette ki a főkapitány. Carmen Dan belügyminiszter ugyanakkor úgy nyilatkozott: amennyiben szabálytalanság vagy mulasztás történt a bevetés megszervezése során, a legszigorúbb szankciókat fogják kiróni. 

Mint arról beszámoltunk, vasárnap délután lelőttek egy 43 éves rendőrt a Temes megyei Jezvin településén, miközben a rablási kísérlet miatt kiszabott büntetése végrehajtása érdekében országos körözés alatt álló Marcel Lepát próbálták előállítani. A fegyveres agresszor a rajtaütéskor elmenekült, végül kedden hajnalban sikerült kézre keríteni Temesremetén.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot
2025. augusztus 18., hétfő

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly

A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly
2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni