Fotó: Facebook/Alianța pentru Unirea Românilor - AUR
Az AUR által szervezett keddi bukaresti tüntetés két résztvevőjét vették eddig őrizetbe – egyikük több autóban tett kárt, a másik pedig erőszakosan próbált behatolni a parlament épületébe.
2021. december 22., 09:002021. december 22., 09:00
2021. december 22., 10:022021. december 22., 10:02
Mindkét férfit kedd este vették őrizetbe.
Az első letartóztatottat azzal gyanúsítják, hogy négy személygépkocsiban okozott kárt, az egyik ezek közül az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének tulajdonában van.
A másik őrizetbe vett férfi erőszakkal próbált behatolni a parlament épületébe, a G4media.ro portál információi szerint pedig a csend- és rendháborítással is gyanúsítják, a szerdai nap folyamán pedig kérni fogják előzetes letartóztatásba helyezését.
58-at közülük összesen 34 300 lejes bírsággal sújtottak.
rájuk 140 000 lejnyi pénzbírságot róttak ki. A belügyminisztériumi bejelentés szerint a demonstráció résztvevőinek azonosítása a napokban folytatódik. A tárca tájékoztatása értelmében
Mint ismeretes, a parlament „ostromába” torkollt kedden egy, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által a kötelező munkahelyi védettségi igazolvány bevezetése ellen összehívott megmozdulás. Az oltásellenes és a járványellenes intézkedéseket is ellenző párt által szervezett mintegy 1500 fős tüntetés résztvevőinek egy része a bukaresti törvényhozás épületét őrző csendőrsorfalon áttörve behatolt az udvarra. A belügyi tárca szerint a szenátus felőli oldalon addig rángattak egy kaput, amíg a zár megadta magát, így egy 2–300 fős csoport bejutott az udvarra. Magába a parlament épületébe azonban nem sikerült behatolniuk, a csendőrség ugyanis az udvaron útjukat állta, a bejáratokat pedig a kormányőrség zárta le. A behatolókat később a csendőrség kivezette.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter péntek este lemondásra szólította fel a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályának vezetőjét.
A bírák és ügyészek nettó fizetésének 70 százalékát kitevő nyugdíj – körülbelül 11 309 lej – nem elegendő a megélhetéshez – vélekedik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache.
Robbanások által kövezett tűz ütött ki péntekről szombatra virradó éjjel 1 óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban.
Alina Corbunak, a legfelsőbb bíróság elnökének mandátuma pénteken megszűnt, miután a bíró nyugdíjba vonult. Corbu nyugdíjazási kérését pénteken írta alá több mint 70 más nyugdíjkérelemmel együtt Nicușor Dan államfő.
A belügyminisztérium légi főfelügyelőségének (IGAv) egyik Black Hawk-helikopterével szállítanak haza két román állampolgárt, akik péntek reggel megsérültek a Bulgáriában történt közúti balesetben.
Két új magyar kormánytisztviselő kinevezését írta alá a miniszterelnök pénteken: Faragó Pétert kormányfőtitkár-helyettesi, Ötvös Koppány Bulcsút művelődésügyi államtitkárnak nevezte ki.
Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.
Nicușor Dan államelnök pénteken aláírta 73 bíró és ügyész nyugdíjazási kérelmét, akik között van a legfelsőbb bíróság elnöke, Corina Alina Corbu is. A tömeges nyugdíjba vonulás felboríthatja az igazságszolgáltatási rendszert.
A harmadik napja tüntetnek az oktatási minisztérium épülete előtt a tanügyi szakszervezetek, Daniel David miniszter lemondását követelve.
A kormánynak nagyobb összegeket kell kiutalnia a Suceava és Neamț megyei árvízkárosultaknak a házak, utak, hidak újjáépítésére – jelentette ki pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.
szóljon hozzá!