Tagad. Laura Crișan azt állítja, nem ő rendelte meg az apja elleni merényletet
Fotó: Videófelvétel
Szabadlábon védekezhet Laura Crișan, Ioan Crișan aradi üzletember lánya, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy három évvel ezelőtt ő rendelte meg az édesapja ellen elkövetett bombamerényletet.
2024. október 25., 08:342024. október 25., 08:34
Vele együtt szabadlábra helyezték azt a két férfit is, aki a nyomozó hatóság szerint a bűntársa volt.
Mint arról beszámoltunk, a nőt és a két férfit csütörtökön reggel 24 órás előzetes letartóztatásba helyezte az ügyészség minősített emberölés és robbanószerrel való visszaélés gyanúja miatt.
Az ügyben illetékes bíró azonban csütörtökön késő este úgy döntött, nem indokolt a gyanúsítottak 30 napos előzetes letartóztatásba helyezése.
ügyvédjük szerint pedig három év elteltével sem sikerült elegendő bizonyítékot szerezni ellenük.
A nő a bíróságról kijövet „a lehető legkorrektebb döntésnek” nevezte, hogy szabadlábra helyezték.
Az újságírók kérdésére tagadta, hogy ő ölette meg az apját, és azt állította: nem volt közöttük konfliktus, normális apa-lánya viszonyban álltak.
Huszonnégy órára őrizetbe vették a három évvel ezelőtt az autójába rejtett pokolgéppel megölt aradi üzletember, Ioan Crişan lányát és két feltételezett bűntársát.
Arra a felvetésre, hogy miért vette ki a százezer eurót a bankból, kijelentette: azért, mert jogában állt.
Arra a kérdésre, hogy miért vallott ellene a fodrásza, annyit válaszolt: nem tudja, és nem is ismeri az illetőt.
Erre azért kérdeztek rá, mert az ügyészség által összeállított nyomozati anyag szerint
Ő is szabadlábon van, miután hajlandó volt együttműködni a rendőrséggel, és bűntársai ellen vallott.
Sajtóértesülések szerint az üzletember lánya tervelte ki a gyilkosságot, miután az apja ki akarta zárni az örökségből, és a nő volt férjét, Sergiu Bîlcea liberális párti parlamenti képviselőre hagyta volna a vagyonát. Az ügyészek szerint a merénylet előtt két nappal a nő két bűntársa beszerezte a robbanóanyagot, a fodrász pedig megépítette a bombát.
Mint arról beszámoltunk, szerdán reggel a hatóságok hét helyszínen tartottak házkutatást az ügyben, köztük a meggyilkolt üzletember lányának otthonában.
Két év nyomozás után az ügyészek tavaly májusban jelentették be, hogy megvan a gyanúsítottak köre.
A támadás során „nagy erejű robbanóanyagot” használtak – állapították meg az ügyészek. A nyomozó hatóságok az eljárás során több ballisztikai, fizikai-kémiai, nyomjelző és genetikai törvényszéki vizsgálatot is végeztek.
A robbanóanyag típusát három fizikai-kémiai vizsgálat eredményeinek megerősítése alapján állapították meg.
Hét házkutatást tartanak a gépkocsijába rejtett robbanószerkezettel három évvel ezelőtt megölt Ioan Crișan aradi üzletember elleni merénylet ügyében – jelentette be szerdán reggel a rendőrség.
Mint arról beszámoltunk,
A robbanás reggel 7 óra után nem sokkal történt a partiumi megyeszékhely Aurel Vlaicu lakónegyedében, egy bevásárlóközpont előtt. A Mercedes típusú személygépkocsi tulajdonosa elfogyasztott egy kávét egy közeli kávézóban, beült az autójába, majd amikor begyújtotta, a jármű felrobbant.
A szénné égett autóban egy ember elszenesedett holttestére bukkantak, az áldozatot a hatóságoknak nehezen sikerült azonosítaniuk. Az Arad megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya később azt közölte, hogy az áldozat egy 66 éves, aradi férfi, aki a közelben lakott.
Ioan Crișan három évtizede üzletemberként ismert Aradon. A vállalkozó Sergiu Bîlceának, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) aradi parlamenti képviselőjének a volt apósa. A Crimatex cégcsoport tulajdonosaként Ioan Crișan elsősorban a haltenyésztésben utazott: a magyar–román határ menti Nagyiratoson létesített halneveldéjében afrikai harcsákat tenyésztett.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
szóljon hozzá!