Tisztázna. Antonescu szerint döntése a realitások talajára való visszatérést célozza
Fotó: Crin Antonescu/Facebook
A kormánykoalíció pártjaihoz intézett, a helyzet tisztázását célzó kérésével hozzájárul ahhoz, hogy a román politika visszatérjen a realitások talajára – így kommentálta Crin Antonescu, a koalíció közös államfőjelöltje, hogy „felfüggesztette” az elnökjelöltségét.
2025. január 07., 10:412025. január 07., 10:41
Antonescu hétfő este az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva arról is beszélt, hogy bízik „a PSD intézményében és Marcel Ciolacuban”.
Antonescu elmondta, hogy
„Semmi mást nem mondtam, mint hogy felfüggesztem a köztem (...) és partnereim között létrejött megállapodást, amíg két dolgot nem tisztázunk: az elnökválasztás időpontját és azoknak a politikai erőknek az elkötelezettségét, amelyek vezetői engem jelöltként javasoltak vagy nem javasoltak ebben a törekvésben.
Addig felfüggesztettem minden olyan lépést, amelyet egy jelölt a kampány előtti időszakban tesz, amíg ezek a dolgok nem tisztázódnak” – mondta Antonescu.
Elhamarkodottan döntött a kormánykoalíció, amikor Crin Antonescut tette meg közös államfőjelöltté – vélekedik Vasile Dîncu szociáldemokrata párti (PSD) európai parlamenti képviselő, volt védelmi miniszter.
Emlékeztetett arra, hogy a pártok egyes politikusai nemcsak kétségeket fogalmaztak meg, hanem bírálták is ezt a jelöltséget. „És akkor azt mondtam: tisztázzuk”.
„Azért fogalmaztam meg ezeket a kéréseket, mert úgy gondolom, hogy ez mindannyiunk javát szolgálja, ezeknek a pártoknak a javát, a leendő jelölt javát. (...)
– mondta Antonescu.
A PNL volt elnökét arról is kérdezték, hogy bízik-e a PSD-ben.
„A PSD intézményében és Marcel Ciolacuban nyilvánvaló, hogy van bizalmam, ha igent mondtam a PSD javaslatára” – válaszolta Antonescu.
Még a héten tárgyalni fog Marcel Ciolacu miniszterelnök Crin Antonescuval, hogy tisztázzák az utóbbi államfőjelöltségével kapcsolatos vitás kérdéseket.
Azt állította, hogy a koalíció vezetőinek nincs oka arra, hogy meghívják őt a szerdán tartandó koalíciós ülésre, de ha meghívják, jelen lesz.
Antonescu arra is rámutatott, hogy
de kijelentette, hogy nem vádolja Georgescut nácizmussal. Azt is mondta, hogy megrémíti az a könnyedség, amellyel egyesek azt hangoztatják, hogy ha Călin Georgescu lesz az elnök, akkor „megleszünk”, hiszen az elnöknek nincsenek kiterjedt alkotmányos jogkörei. Azt azonban senki sem kérdőjelezi meg, hogy egy ilyen diskurzussal rendelkező ember győzelme milyen pusztító hatással lenne egy társadalomra – mondta.
Mint arról beszámoltunk, Antonescu az „önfelfüggesztésről” szóló döntését azzal indokolta, hogy a kormánykoalíciót alkotó pártok – a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és a nem magyar nemzeti kisebbségek frakciójának – vezetői felkérték ugyan államfőjelöltnek, de a politikai szervezetek szintjén nem született erre vonatkozó hivatalos döntés. A közös elnökjelölt támogatása egyik feltétele volt annak a koalíciós megállapodásnak, amelyet a pártelnökök aláírtak az új bukaresti kormány megalakítása érdekében. Crin Antonescu a Digi24 televízióban elmondta: nem vonja vissza jelöltségét és kész véghezvinni azt, azonban ehhez a koalíció képviselőinek meg kell hozni a szükséges döntéseket.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
szóljon hozzá!