Lesz miről tárgyalni. A választás érvénytelenítésének kényes ügye is terítékre kerül az amerikai delegáció bukaresti látogatása során
Fotó: Pixabay
Bukarestbe érkezik hétfőn az Egyesült Államok törvényhozásának küldöttsége, amely a legmagasabb szinten – Ilie Bolojan ügyvivő államfővel és Marcel Ciolacu miniszterelnökkel -folytat majd tárgyalásokat.
2025. április 14., 09:032025. április 14., 09:03
A kétpárti, republikánus és demokrata párti törvényhozókat is soraiban tudó delegáció érkezésének hírét Cristian Diaconescu államfői tanácsadó erősítette meg.
Diaconescu azt is elmondta, hogy a tárgyalások a stratégiai témákra és a közös érdekekre összpontosítanak majd, rámutatva, hogy a román hatóságok hajlandóak tisztázni a helyzetet, többek között az elnökválasztással kapcsolatban.
„Ez nagyon jó. Ebből a szempontból a hónap végéig újabb fejlemény lesz” – mutatott rá az elnöki tanácsadó.
Az elnöki tanácsadó elmondta, hogy
„Ez fontos, mert a minket és az amerikaiakat érintő stratégiai elemekről lesz szó. Ott van a fekete-tengeri stratégia is, amelyet az amerikai kongresszus tavaly kétpárti támogatással dolgozott ki, és Bukarestben a republikánusok és a demokraták egyaránt jelen lesznek” – mutatott rá.
Elmondta, hogy jelenleg aktív párbeszéd folyik Románia és az Egyesült Államok között, és hozzátette, hogy „alapvetően semmi sem változott” Bukarest és Washington kapcsolatában.
Cristian Diaconescu arról is beszélt, hogy
Ugyanakkor elismerte, hogy a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság általi érvénytelenítésének kényes kérdése is napirenden lesz.
Diaconescu elismerte, hogy Romániának meggyőzően kell tisztáznia a tavaly év végi eseményeket.
– hangsúlyozta a tanácsos.
Mint ismeretes, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, J. D. Vance a müncheni biztonsági konferencián bírálta, hogy Románia „egy hírszerző ügynökség gyenge gyanúja és a kontinentális szomszédok hatalmas nyomása alapján érvénytelenítette az elnökválasztás eredményét”.
Ezt követően Washington bejelentette, hogy a bevándorlási politika módosulása nyomán az előzetes tervekkel ellentétben nem lép életbe március végén a román állampolgárok vízummentessége.
Tárcaközi munkacsoport létrehozását rendelte el Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök az elárasztott parajdi sóbánya megmentése érdekében – közölte a kormány sajtóirodája.
A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt.
Lezárult a létszámcsökkentés folyamata a szenátusban, a 147 megszüntetett állással 17,5 millió lejt takarít meg évente az állam – közölte pénteken Ilie Bolojan házelnök.
A tanügyi szakszervezetek pénteken bejelentették: ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését az oktatásban, amire sajtóértesülések szerint a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot előkészítő munkacsoport tett javaslatot.
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.
Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése korlátozza a köztisztségviselők vagyonának átláthatóságát, és erre a parlamentnek kell megoldást találnia – jelentette ki Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök pénteken.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyerné meg a parlamenti választásokat, ha most vasárnap várnák az urnákhoz a polgárokat – derül ki a Sociopol legfrissebb felméréséből.
Pénteken kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az Európa-barát politikai alakulatokkal – nyilatkozta péntek reggel Nicușor Dan államfő.
Ro-Alert üzenetet kapott péntekre virradóan a Tulcea megye északi részén élő lakosság arról, hogy az Ukrajnában dúló háború következtében tárgyak hullhatnak a légtérből.
Nicușor Dan államfő szerint a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat „ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával”.
szóljon hozzá!