Elena Lasconi hajlandó lenne visszalépni Ilie Bolojan javára az államfőválasztáson, ám utóbbi nem indul
Fotó: Elena Lasconi/Facebook
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint Marcel Ciolacu miniszterelnök megígérte neki, hogy lemond, ha az USR Crin Antonescut támogatja az államfőválasztáson. A kormányfő utólag közölte, Lasconi kikosarazta az államfőválasztással kapcsolatos ajánlatát.
2025. március 06., 17:252025. március 06., 17:25
2025. március 06., 17:462025. március 06., 17:46
Elena Lasconi a kormányfővel folytatott csütörtöki tárgyalásairól számolt be a sajtónak a Victoria-palotában. Az ellenzéki politikus közlése szerint örömmel tölti el, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyitott a párbeszédre, amelyet a következő napokban is folytatni fognak. Lasconi – aki a tavalyi államfőválasztás november 24-ei, később érvénytelenített első fordulójában a második helyen végzett Călin Georgescu mögött – azt állította, a miniszterelnök azt mondta neki, hogy lemond tisztségéről, ha az USR Crin Antonescut támogatja.
Az USR elnöke elmondta, hogy konzultálni fog a párttársaival Ciolacu ajánlatáról. Azt viszont leszögezte: szóba sem jöhet, hogy az USR olyan elnökjelöltet támogasson, aki „az elmúlt tíz évben egyáltalán nem dolgozott”. Az USR volt államfőjelöltje ismételten hangsúlyozta, hogy támogatja Ilie Bolojan elnökké választását, és arra kérte a koalíciós pártokat, hogy fontolják meg az ügyvivő államfő indítását a májusi választáson. Közölte azt is, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, ha a kormánypártok megteszik ezt a lépést.
A kormánykoalíció elnökjelöltje, Crin Antonescu kedd este kijelentette, hogy nem lép vissza a választási küzdelemtől, és hogy soha nem adott fel a csatát. Szerinte Ilie Bolojan világosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy nem indul.
Lasconi kifejtette, hogy azért támogatja Ilie Bolojant, mert a felmérésék szerint folyamatosan nő az ügyvivő államfő népszerűsége. Úgy vélekedett, hogy ha Nicușor Dan vagy Crin Antonescu jutna az elnökválasztás második fordulójába, akkor mindketten vereséget szenvednének az „izolacionalista” jelölttel szemben. Közlése szerint azt a választ kapta a Bolojan indításával kapcsolatos felvetésére Marcel Ciolacutól, hogy a PSD elnöke Crin Antonescut támogatja, de továbbra is nyitott a párbeszédre.
A pártelnök-kormányfő őszintének nevezte a Lasconival folytatott egyeztetést, amelyen közölte az ellenzéki politikussal, hogy lehetetlen megvalósítani azt a forgatókönyvet, miszerint a koalíció Ilie Bolojant indítsa a májusi megmérettetésen. Emlékeztetett, hogy a PNL elnökeként Bolojan aláírta az Antonescu államfőjelöltségét támogató politikai megállapodást, amely kizárja egyúttal, hogy a jelenleg ügyvivő államelnöki teendőket ellátó politikus megpályázza az államfői tisztséget. „Ilie Bolojan nem tesz olyan gesztust, amely veszélybe sodorná a kormány stabilitását. Ennek megfelelően dicséretes, ámde fölösleges Lasconi asszony szándéka, miszerint visszalép az államelnök-jelöltségtől Ilie Bolojan javára” – írta bejegyzésében Ciolacu.
A kormányfő közölte, felajánlotta Elena Lasconinak, hogy kész lemondani posztjáról annak érdekében, hogy az USR Crin Antonescut támogassa az államfőválasztáson. Ez a lépés Ciolacu szerint megnyitná az utat az ellenzéki alakulatnak a kormányba való kooptálása előtt. Ciolacu állítása szerint Lasconi nemet mondott erre a lehetőségre.
A PSD elnöki tisztségét is betöltő Marcel Ciolacu úgy véli, miután Crin Antonescu a kormánykoalíció jelöltjeként vasárnap benyújtja államelnök-jelöltségét, okafogyottá válik a különböző „forgatókönyvek írása” az államfőválasztással kapcsolatban.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Emanuel Ungureanu kedden a Facebook-oldalán nyilvánosan felkérte Elena Lasconi pártelnököt, hogy Nicușor Dant támogassa az elnökválasztáson.
Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette: nem mond le tisztségéből, és biztos abban, hogy a pénteken megvitatandó bizalmatlansági indívány kudarcot vall majd, ugyanakkor azt is jelezte, hogy hajlandó lenne bevenni a koalícióba az USR-t.
Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.
Rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az USR-t is soraiban tudó jövendőbeli kormánynak – jelentette ki a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz az alakulat szombati kongresszusán.
A Szociáldemokrata Párt Országos Politikai Tanácsa szombaton megszavazta a kormányra lépést – jelentette be Sorin Grindeanu ügyvivő elnök, aki szerint a szavazáson részt vevők 71,5 százaléka támogatta a PSD részvételét a Bolojan-kormányban.
Bár a következő, várhatóan négypárti kormánykoalíció még létre sem jött, Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke máris bírálatokat fogalmazott meg két leendő partnerrel, a PSD-vel és az USR-rel szemben.
Az Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke által vezetett leendő kormányban három miniszterelnök-helyettes is lehet, és akár három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne.
Az általa vezetendő kormány „áldozati kormány” lesz – jelentette ki szombaton Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusán.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
Július végi rendkívüli ülésszakán fogadja el a bukaresti parlament a deficitcsökkentő intézkedéseket politikai források szerint.
Ilie Bolojant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, korábbi ügyvivő államfőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!