Alkotmánybíróság: csak a törvényhozás ellenőrizhet egy kormányrendeletet

Egy sürgősségi kormányrendelet törvényességét kizárólag a parlament ellenőrizheti; az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét a 2017/13-as rendelet ügyében indított vizsgálattal, és ezzel alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő – áll az Alkotmánybíróság döntésének indoklásában.

Krónika

2017. március 10., 18:182017. március 10., 18:18

2017. március 10., 21:222017. március 10., 21:22

A 2017/13-as számú, a büntető törvénykönyvet és a büntető perrendtartást módosító kormányrendelet kapcsán indított DNA-eljárás ügyében a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnöke, Călin Popescu Tăriceanu emelt óvást a taláros testületnél. Az alkotmánybíróság február 27-én hirdette ki döntését az ügyben, pénteken pedig közölte ennek indoklását.

Eszerint egy, a kormány által elfogadott jogszabály sorsáról kizárólag a parlament dönthet úgy, hogy egy azt jóváhagyó vagy azt elutasító törvényt fogad el. „A törvényhozói hatalmon kívül egyetlen hatóság sem ellenőrizheti a jogszabály törvényességét\" – mutat rá az Agerpres hírügynökség által ismertetett indoklás.

A taláros testület által közzétett dokumentum azt is kiemeli, hogy a DNA a rendelet elfogadásával járó procedúrákat, a jogszabály törvényességét vizsgálta az eljárás során, ami nem tartozik a hatáskörébe. „Mivel egy jogszabály elfogadása önmagában nem képezheti bűncselekmény alapját, ez az ügy nem eshet a büntetőjog hatálya alá\" – állítja az alkotmánybíróság. A testület megjegyzi továbbá, hogy a DNA túllépte hatáskörét, megszegve a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, az ügyben indított vizsgálattal ugyanakkor a törvényalkotó tevékenység „megbénítását\" kockáztatta.

„Több ízben is kiszálltak az ügyészek az igazságügyi minisztérium székhelyére, iratokat foglaltak le, és kihallgattak több közalkalmazottat, államtitkárt, minisztert. Az így előidézett feszültség és pszichikai nyomás a törvényalkotó tevékenység megbénulását eredményezte\" – áll az indoklásban.

A DNA és a kormány között fennálló, alkotmányos természetű jogi konfliktus feloldása érdekében a legfőbb ügyészségnek és a DNA-nak az alkotmány és a törvények szabta hatáskörén belül kell eljárnia – mutat még rá indoklásában az alkotmánybíróság.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba
2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával