Akadémikusok féltik Románia területi épségét

Románia nemzeti egységét és területi épségét féltő, az ezek ellen irányuló támadások leküzdésére felszólító felhívást tett közzé román akadémikusok egy csoportja – közölte csütörtökön a Hotnews.ro hírportál.

MTI

2017. február 09., 13:382017. február 09., 13:38

A dokumentum szerzői szerint az utóbbi két évtizedben egy sor negatív jelenség – a globalizáció, a túlzásba vitt „politikai korrektségĆ, a történelem tendenciózus átírása, a nemzeti jelképek gyalázása, a termőföldek és az altalajkincsek eladása, az erdőirtás – ásta alá a románság nemzeti identitását, az ország szuverenitását.

Különösen aggasztónak nevezik a visszatérő regionalizációs kísérleteket és az „alkotmány előírásaiba ütköző, az európai integrációs tendenciákkal is ellentétes etnikai alapú autonóm enklávék” létrehozására irányuló próbálkozásokat. Az akadémikusok az – Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó – 1918-as „nagy egyesülés” közelgő centenáriumára is hivatkozva felhívást intéznek a román néphez és az állami hatóságokhoz, hogy lépjenek fel „a nemzeti identitás, Románia szuverenitása, nemzeti egysége és a jogállam stabilitása elleni támadások megelőzése, ellensúlyozása, illetve – amennyiben törvénysértés is történik – megbüntetése érdekében”.

A felhívást Ioan-Aurel Pop történész, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora, Gheorghe Păun matematikus és Victor Voicu orvos, nyugalmazott tábornok kezdeményezte, és az akadémia 84 rendes, levelező, illetve tiszteletbeli tagja írta alá. A felhívásról beszámoló jobboldali Hotnews.ro portál úgy értékelte, hogy az „erősen nacionalista hangvételű” dokumentumot aláíró akadémikusok a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) propagandáját vették át, amikor a korrupcióellenes tüntetések közepette Románia területi egységéért aggódnak.

A portál felidézte, hogy a PSD véleményformálói is azt hangoztatják, hogy a korrupcióellenes demonstrációk Románia szétszakítását eredményezhetik. Példaként Adrian Țuțuianut, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő parlamenti bizottság elnökét idézte, aki szerint a bukaresti megmozdulások aggasztóan hasonlítanak a kijevi Majdan-tüntetésekhez, amelyek után Ukrajna szétszakítása következett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot