Fotó: Salvamont / Facebook
A 2022-2023-as téli idényben több mint 4000 alkalommal, idén télen pedig már több mint 1500 esetben volt szükség a hegyimentők közbelépésére a sípályákon, síterepeken – közölte a Salvamont.
2024. február 10., 15:302024. február 10., 15:30
A hegyimentő-szolgálat szerint ezek a számok aggodalomra adnak okot, ezért ismét
„Ha értékelik a Salvamont Románia munkáját, csatlakozzanak hozzánk a hegyi balesetek visszaszorítására irányuló kampányunkban, és
– fogalmaztak egy Facebook-bejegyzésben, amelyet az Agerpres hírügynökség idézett.
Ebben hangsúlyozták, hogy a romániai hegyimentők a komplex kiképzésüknek köszönhetően bármilyen hegyi mentésben részt tudnak venni az év bármely időszakában.
A bejegyzésben kiemelték, hogy a Salvamont Románia az egyetlen olyan hegyimentő-alakulat Romániában, amely mindhárom jelentős nemzetközi hegyimentő-szervezetnek – Nemzetközi Alpesi Mentőbizottság, Símentők Nemzetközi Szövetsége és a Drónos Mentések Nemzetközi Szervezete – A rangú tagja.
Február 10-e a sípályákon szolgálatot teljesítő mentőcsapatok világnapja.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
Nicușor Dan „viszonylag pesszimista” az ukrajnai háborúról szóló orosz-amerikai csúcstalálkozó kimenetelével kapcsolatban.
szóljon hozzá!