Fotó: Gov.ro
Románia részvétele az emberkereskedelem elleni küzdelemben komoly érv amellett, hogy megkönnyítsék a román állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba – többek között ezt az üzenetet továbbította az ország új bukaresti nagykövete, Ann Kavalec, amikor szerdán este először látogatott el Nicolae Ciucă miniszterelnök hivatalába.
2023. február 16., 11:382023. február 16., 11:38
A kormány által kiadott közlemény szerint a miniszterelnök fontosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok ismét nagyköveti szinten képviselteti magát Romániában, és a kétoldalú stratégiai partnerség legfontosabb témái is szóba kerültek.
Ann Kavalec a régió biztonságát fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet az ukrajnai orosz agresszió és a Moldovai Köztársaság destabilizálását célzó orosz próbálkozások kontextusában.
A diplomata elismerését fejezte ki a Románia által a két országot érintő „többdimenziós támogatásban” játszott szerepért.
Szóba került a cernavodai atomerőmű fejlesztése is, amelyet amerikai közreműködéssel valósítanak meg, miután Washington nyomására Bukarest megszakította a kapcsolatot az erre eredetileg kiválasztott kínaiakkal.
A kommüniké szerint a nagykövet méltatta Nicolae Ciucă szerepét az emberkereskedelem elleni küzdelemben, és megjegyezte: az előrelépések „erős érvet” jelentenek Románia felvételére a Visa Waiver programba, azaz a román állampolgárok vízummentes belépésére az Egyesült Államokba.
A harmadik napja tüntetnek az oktatási minisztérium épülete előtt a tanügyi szakszervezetek, Daniel David miniszter lemondását követelve.
A kormánynak nagyobb összegeket kell kiutalnia a Suceava és Neamț megyei árvízkárosultaknak a házak, utak, hidak újjáépítésére – jelentette ki pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.
A bukaresti külügyminisztérium közbelépett, miután kiderült: Tulcea városában egy, a helyi etnikai közösségek előtti tisztelgést is magában foglaló idegenforgalmi projekt részeként más országok nemzeti jelképei mellett az orosz zászlót is kitűzték.
Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.
Élelmiszert, ivóvizet, konténerházakat, ruházati cikkeket, gázolajat és más alapvető szükségleti cikkeket küldött a bukaresti kormány az állami tartalékalapból az árvíz sújtotta Suceava és Neamț megyébe.
Idén június 2-ától július 31-éig három megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Több mint ezer bíró és ügyész azonnali nyugdíjba vonulásához vagy felmondásához vezethetnek a nyugdíjuk összegével és a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban kilátásba helyezett módosítások a Romániai Bírák Fóruma (AFJR) szerint.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A román társadalomban még jelen van a diszkrimináció és jellemző a problémák felvállalásának hiánya – jelentette ki Nicușor Dan államelnök csütörtökön.
Az olasz és a kínai maffia is aktív Romániában, előbbi számos áfacsalási ügyben érintett – jelentette ki Laura Codruţa Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) főügyésze.
szóljon hozzá!