A román kormányfő szerint hamarabb jöhet az amerikai vízummentesség, mint azt az amerikai nagykövet jósolta

Jön a könnyítés? Bár a két ország diplomatái mást mondanak, Ciolacu miniszterelnök már idénre vízummentességet vízionál

Jön a könnyítés? Bár a két ország diplomatái mást mondanak, Ciolacu miniszterelnök már idénre vízummentességet vízionál

Az Egyesült Államok romániai nagykövetének becsléseihez képest hamarabb látja a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkötelezettség feloldását Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Balogh Levente

2024. május 13., 10:292024. május 13., 10:29

A kormányfő vasárnap esta az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva a vízummentességi programmal kapcsolatban kijelentette, hogy

szilárd meggyőződése, hogy legkésőbb októberben megszűnik a vízummentesség az Egyesült Államokkal.

„Az Egyesült Államokban szeptemberben véget ér a pénzügyi év. Szilárd meggyőződésem, hogy legkésőbb októberben már nem lesz vízumkényszer. Igaz, hogy a románoknak továbbra is mozgósítaniuk kell, el kell menniük és meg kell újítaniuk a vízumukat, amely még rövid időn belül lejár” – mondta Ciolacu.

Hozzátette, hogy ez Lengyelországnak is sikerült.

Idézet
Mozgósítani kell, és meg kell érteni, hogy ez egy történelmi pillanat, amelyben részt kell vennünk”

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Ciolacu kijelentése annak fényében némiképp kincstári optimizmusnak tűnik, hogy korábban mind az Egyesült Államok bukaresti, mind Románia washingtoni nagykövete későbbi időpontot jelölt meg a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkötelezettség lehetséges dátumaként.

Kathleen Kavalec bukaresti amerikai nagykövet még tavaly szeptemberben arról beszélt: leghamarabb 2025 elején csatlakozhat Románia az amerikai vízummentességi programhoz (Visa Waiver Program).

korábban írtuk

Megsaccolta a nagykövet, mikortól élvezhetnek vízummentességet Amerikában a román állampolgárok
Megsaccolta a nagykövet, mikortól élvezhetnek vízummentességet Amerikában a román állampolgárok

Leghamarabb 2025 elején csatlakozhat Románia az amerikai vízummentességi programhoz (Visa Waiver Program) az Egyesült Államok bukaresti nagykövete szerint.

A bukaresti kiküldetését idén februárban megkezdő diplomata elmondta, egyik célkitűzésének tekinti, hogy a román állampolgárok még a mandátuma idején vízummentességben részesüljenek hazája hatóságai részéről. Hozzátette, minderre 2025 előtt nem kerülhet sor, mivel a vízumkérések visszautasítási arányát évente, október elsejétől a következő év elsejéig mérik. „Ha minden jól megy, valószínűleg a 2025-ös év elején következhet be. Reméljük, semmi sem garantált. Sok mindentől függ, de úgy vélem, hogy jó úton járunk” – mondta Kathleen Kavalec.

Hasonló álláspontot képviselt Dan-Andrei Muraru, Románia washingtoni nagykövete, aki szintén szeptemberben azt mondta: a román állampolgároknak már csak két évet kell várniuk arra, hogy vízum nélkül utazzanak az Egyesült Államokba.

A diplomata a Digi24 hírtelevíziónak adott elmondta, határozott meggyőződése, hogy Románia 2025. december elsején csatlakozhat az amerikai vízummentességi programhoz.

korábban írtuk

Románia washingtoni nagykövete konkrét dátumot nevezett meg az amerikai vízummentességről
Románia washingtoni nagykövete konkrét dátumot nevezett meg az amerikai vízummentességről

Dan-Andrei Muraru, Románia washingtoni nagykövete határozottan állítja, a román állampolgároknak már csak két évet kell várniuk arra, hogy vízum nélkül utazzanak az Egyesült Államokba.

A vízummentességi program az Egyesült Államok vízumpolitikájának egyik eleme.

A VWP a követelményeinek megfelelő államok polgárai számára legfeljebb 90 napos, turisztikai vagy üzleti célú, vízummentes tartózkodást tesz lehetővé az Egyesült Államok területén.

Mindennek előfeltétele az ESTA-program elektronikus kérdőíves rendszerének üzembe helyezése is.

Richard Durbin amerikai szenátor, a washingtoni felsőház vezetőségének második számú demokrata képviselője és Jeanne Shaheen, az amerikai szenátus külügyi bizottsága európai albizottságának elnöke tavaly márciusban törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben Románia felvételét javasolják a vízummentességi programba.

Az amerikai törvények szerint Románia csak akkor csatlakozhat a Visa Waiver vízummentességi programhoz, ha az elutasított kérelmek aránya 3 százalék alá csökken.

Ettől az ország még távol áll: Andrei Muraru idén januárban azt közölte, hogy a 2023-as pénzügyi évben, azaz 2022. október 1. és 2023. szeptember 30. között az Egyesült Államok a romániai vízumkérelmek 8,79 százalékát utasította el.

korábban írtuk

Andrei Muraru, Románia washingtoni nagykövete: Románia jövőre bekerülhet az amerikai vízummentességi programba
Andrei Muraru, Románia washingtoni nagykövete: Románia jövőre bekerülhet az amerikai vízummentességi programba

A romániai vízumkérelmek 8,79 százalékát utasította el az Egyesült Államok a 2023-as pénzügyi évben, azaz 2022. október 1. és 2023. szeptember 30. között – derül ki az amerikai külügyminisztérium adataiból.

Jelezte ugyanakkor, hogy ez a legkisebb elutasítási arány a román-amerikai kétoldalú kapcsolatok fennállása óta.

Az elmúlt három évben folyamatosan csökkent az elutasított kérelmek aránya, amely 2021-ben még 17,03 százalék, 2022-ben pedig 12,61 százalék volt. Az előző pénzügyi évhez képest 2023-ban 3,82 százalékos volt a csökkenés

– tették hozzá. A Visa Waiver programba való felvételre pályázó három uniós tagország közül Romániában csökkent a legnagyobb mértékben az elutasított kérelmek aránya. Ciprus esetében 6,22 százalékról 4,48 százalékra mérséklődött ez az arány, Bulgária esetében pedig 10 százalékról 11,61 százalékra nőtt.

Idézet
Hosszú út áll még előttünk, de nagyon optimisták vagyunk, mivel valós politikai akarat van Romániának a Visa Waiver programba való felvételére. Mindkét kormány teljes mértékben elkötelezett a vízummentességi program követelményeinek teljesítése mellett”

– idézték a diplomáciai képviselet Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben Andrei Muraru nagykövetet.

Muraru szerint „ha minden a tervek szerint halad”, Románia jövőre bekerülhet az amerikai vízummentességi programba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar
2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével