Képünk illusztráció
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
A két világháború közötti román fasiszta legionárius mozgalom online népszerűsítéséért, valamint erőszakra, idegengyűlöletre uszításért, tiltott fegyvertartásért állított bíróság elé öt vádlottat a legfőbb ügyészség.
2025. március 20., 11:032025. március 20., 11:03
A vádhatóság szerdai közleménye szerint a vádak olyan, közösségi médiában közzétett, szélsőséges, uszító, fasiszta ideológiát hirdető bejegyzésekre vonatkoznak, amelyeket az „államelnökjelöltek egyikének” támogatói tettek közzé 2024. december 6-án és 7-én az elnökválasztás első fordulója eredményét érvénytelenítő, és az elnökválasztás megismétlését elrendelő december 6-i alkotmánybírósági határozat nyomán.
A román legfőbb ügyészség közleménye szerint a vádlottak egyebek mellett olyan felhívásokat tettek közzé Facebook-, TikTok- és WhatsApp-oldalaikon, amelyekben
Más bejegyzések a közlemény által meg nem nevezett elnökjelölt iránti feltétlen hűséget nyilvánítják ki, és megtorlással, fizikai erőszakkal fenyegetik politikai ellenfeleit és a jelölt múltjáról tényfeltáró anyagokat közlő újságírókat.
Mint ismeretes, a legfőbb ügyészség december 7-én több bukaresti, valamint Ilfov, Neamț, Máramaros, Temes és Szilágy megyei helyszíneken végzett házkutatást egy olyan nyomozás keretében, amelyet a fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő jelképek használatát, háborús bűnösök kultuszát tiltó jogszabály megsértésének gyanújával indítottak.
Elismerte Călin Georgescu, az elnökválasztás azóta megsemmisített eredményű első fordulójának győztese, hogy ő is ott volt szombaton este azon a farmon, ahol a biztonságáért felelő neolegionárius Eugen Sechila és Horațiu Potra találkozott.
Egy 2002-ben kiadott sürgősségi kormányrendelet alapján 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek jelképeinek használatát, eszméinek terjesztését, és a háborús bűnösök emlékének ápolását. Egy 2015-ben elfogadott törvénymódosítás kiterjesztette a rendelet hatályát a szintén fasisztának minősülő román legionárius mozgalomra és annak Vasgárda nevű szervezetére.
és hatósági felügyeletet rendelt el a tavalyi félbeszakított elnökválasztáson legtöbb szavazatot szerző Călin Georgescu ellen is, akit egyebek mellett fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek népszerűsítésével és az alkotmányos rend megdöntésére irányuló felbujtással gyanúsítanak. Ügyében még nem történt vádemelés, de a központi választási bizottság kizárta a májusban tartandó megismételt elnökválasztás jelöltjei közül.
Nagyon gyorsan lebukott Călin Georgescu, a függetlenként az elnökválasztás második fordulójába jutott szélsőjobboldali jelölt, miután kedden este egy élő műsorban azt állította: nincs köze a fasiszta legionárius mozgalomhoz.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!