Fotó: Haáz Vince
2022-ben fogadja el a kormány és a parlament az új nyugdíjtörvényt, amely 2023-tól lép majd hatályba – jelentette ki csütörtökön Florin Cîţu kormányfő, hozzátéve, hogy az állami fizetés és a nyugdíj halmozását tiltó jogszabálytervezetet már jövő héten szeretnék jóváhagyatni.
2021. június 03., 17:572021. június 03., 17:57
A kormányülést követő csütörtöki sajtótájékoztatón Florin Cîţu rámutatott, hogy az általa vezetett kabinet a tervek szerint 2022 második negyedévében fogja elfogadni az új nyugdíjtörvény tervezetét, a parlament pedig 2022 negyedik negyedévében szavaz majd róla.
Az Agerpres hírügynökség arról is beszámolt, hogy az újságírók megkérdezték tőle, hogy az országos helyreállítási tervbe foglalt reformok előírják-e a magas és közepes nyugdíjak befagyasztását.
A kormányfő erre válaszolva elmondta, az alacsony összegű nyugdíjak növelése képezi a prioritást, ez azonban nem jelenti azt, hogy a többi nyugdíj egyáltalán nem nő.
Vagyis nem fogjuk engedni, hogy valaki előálljon és bármiféle előzetes elemzés, fenntarthatósági jelentés nélkül azt mondja: Idén 70 százalékkal emeljük a nyugdíjakat” – magyarázta a miniszterelnök.
Azt is kiemelte, hogy a kormány jövő heti ülésén hagyja jóvá az állami fizetés és a nyugdíj halmozását tiltó jogszabálytervezetet, amelyet aztán a parlament elé fognak terjeszteni.
„Nem hiszem, hogy diszkriminálhatunk a magán és a közszféra között, ha azonban a parlament megtalálja a jogi keretet ennek a módosítására, rugalmasabbá tételére, megteheti. Mi azonban ebben a formában nyújtjuk be a parlamentbe” – mondta Cîţu.
A romániai lakosság a digitalizációért felelős minisztérium honlapján töltheti fel az interneten rosszindulatú céllal terjesztett, digitálisan manipulált audio/videó tartalmakra (deepfake) vonatkozó panaszokat.
Jogerősen egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti ítélőtábla Mirel Paladát, a román kormány volt szóvivőjét, amiért egy közúti ellenőrzés során megtagadta, hogy biológiai mintát vegyenek tőle.
Pénzt akart lopni és inkább az egész bankautomatát elrabolta az a büntetett előéletű romániai férfi, akit végül Spanyolországban fogott el a rendőrség.
Házi őrizetbe helyezték azt az orvost, aki a gyanú szerint operáció közben egy nő hasüregében hagyott egy kötszerdarabott, ami vérmérgezéshez és a nő halálához vezetett – közölte pénteken a Dâmbovița megyei rendőrség.
Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket – jelentette ki pénteki jászvásári sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.
A Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború következtében megsérült palesztin gyerekeket fognak kezelni romániai kórházakban.
Több mint hatvan határsértőt fedeztek fel a hatóságok a Vidin–Calafat bolgár–román közúti határátkelőn két, Magyarország felé haladó teherautó rakterében – közölte csütörtökön a román határrendészet.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mintegy kétszáz szimpatizánsa tüntetett csütörtök reggel az Állandó Választási Hatóság (AEP) székháza előtt, mivel szerintük az intézmény „aláaknázza” a külföldön élő román állampolgárok választási jogát.
Rosszul lett szerdán Varga Attila, a román alkotmánybíróság tagja, akit sürgősen kórházba szállítottak.
szóljon hozzá!