Dacian Cosmin Dragoș a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának tanára
Fotó: Dacian Cosmin Dragoș/Facebook
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
2025. július 08., 17:272025. július 08., 17:27
2025. július 08., 17:292025. július 08., 17:29
Az alkotmánybíróság új tagjának megbízatása július 13-án kezdődik és kilenc évre szól.
Az elnöki hivatal közleménye szerint Dacian Cosmin Dragoș elismert szakember a közigazgatási és európai jog terén, Marie Curie-ösztöndíjas volt a Michigani Állami Egyetemen (2005-2006) és a Világbank közbeszerzési szakértőjeként is tevékenykedett (2020-2023).
Részt vett a közigazgatási perrendtartás (2006-2008 és 2020-2021), valamint a közigazgatási törvény (2010-2011) kidolgozásában, és jogi szakértőként három éven át tagja volt a Verespatak-perben Romániát képviselő csapatnak.
Nicușor Dan államfő egy keddi Facebook-bejegyzésben azt írta,
Hozzátette, meggyőződése, hogy az alkotmánybíróság szerepének megerősítéséhez olyan szakemberekre van szükség, mint Dacian Cosmin Dragoș.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mihai Fifor.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
szóljon hozzá!