Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Döntő házként fogadta el szerdán a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely lehetővé teszi, hogy családon belüli erőszak miatt hatályban lévő távoltartási végzés esetén az a szülő kapja kézhez a gyermekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlékot, akinek gondozására bízta a bíróság a kiskorút.
2023. április 12., 14:302023. április 12., 14:30
A 2003/217-es, illetve az 1993/61-es törvényt módosító tervezetet a szenátus korábban már elfogadta.
Az Agerpres hírügynökség rámutat: az egyik módosítás szerint az a személy, akinek az életét, testi vagy lelki épségét vagy szabadságát valamely családtagja erőszakos tettel veszélyezteti, kérheti a bíróságtól távoltartási végzés kiállítását; ebben a bíróság ideiglenes jelleggel eltilthatja az elkövetőt a gyermeknevelési pótlék átvételétől, illetve azt a szülőt jogosíthatja fel a gyermekpénz átvételére, akinek gondozására bízták a kiskorút.
Egy másik módosítás értelmében a gyermekpénzt egyik szülőnek kézbesítik a szülők megállapodása alapján, vagy válás esetén a szülők közjegyző által hitelesített megállapodása alapján, illetve ha a szülők között nézeteltérés támad ebben a kérdésben, akkor bírósági döntés vagy bíróság által kiadott távoltartási végzés alapján annak a szülőnek, akinek a gyermek a gondozásában marad.
A jogszabályt kihirdetésétől számítva 45 napon belül kell gyakorlatba ültetni.
A fővárosi rendőrség vasárnap jelentette be az elektronikus megfigyelő karkötő alkalmazásának első esetét: a készüléket egy férfira szerelték, aki bántalmazta élettársát.
Ártámogatott és térítésmenetes drága gyógyszerekkel üzérkedő, orvosokat és gyógyszerészeket is magába foglaló szervezett bűnözői csoport tagjaira csaptak le szerdán a román hatóságok.
Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint az Ilie Bolojan miniszterelnök által bejelentett, a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakításáról szóló tervezet csak kiindulópontot jelentő ötlethalmaz, és hozzátette.
A CSM kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.
A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt.
További 100 katonai tűzoltót vezényelt ki kedden a Neamț és Suceava megye árvíz sújtotta területeire a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Továbbra is több tucatnyi medve tartózkodik a Transzfogarasi úton, a turistaszezon kellős közepén az autók, motorosok, kerékpárosok és kiránduló gyalogosok közelében.
Jelentős mennyiségű csapadékra figyelmeztető másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kilenc megyére. További 17 megyére elsőfokú (sárga jelzésű) riasztás érvényes szerda délelőttig.
Nem azt mondtam, hogy kenőpénzt adtam a rendőrségnek – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.
Álhír terjed a közösségi médiában Románia hadba lépéséről – jelezte kedden a belügyminisztérium.
Minden lehetséges szabályt megszegtek annak a hajónak a tulajdonosai, amely hétfőn a vihar miatt felborult a Duna-delta Sulina-ágán, négy ember halálát okozva – derült ki kedden.
szóljon hozzá!