A BBTE második vizsgálata szerint mégis jelentős mértékben plagizált Lucian Bode, vádaskodik és nem mond le belügyminiszter

•  Fotó: Lucian Bode/Facebook

Fotó: Lucian Bode/Facebook

Lucian Bode belügyminiszter doktori disszertációja mélységesen helytelen, a plágiumvádak nagy része beigazolódott – tudatta szerdán a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága a mű második elemzése nyomán. A liberális tárcavezető „politikai nyomásgyakorlásról” beszél, és nem hajlandó lemondani tisztségéről.

Balogh Levente

2023. január 11., 13:372023. január 11., 13:37

2023. január 11., 16:332023. január 11., 16:33

A bizottság kétféle hibát állapított meg: konkrét plágiumot, miután anélkül vett át angolból fordított vagy román nyelvű szövegeket, hogy bármilyen formában jelezte volna, hogy azok nem tőle származnak.

Emellett számos, angolból fordított szövegben hibásan vagy hiányosan jelölte meg a forrást.

A jelentés megállapítja, hogy a kihágások kellőképpen jelentősek ahhoz, hogy a művet „mélységesen helytelennek” minősítsék. A testület közleményében kifejtette:

mivel Bode nem az egyetemi közösség tagja, nem alkalmazható vele szemben semmilyen szankció. Ennek nyomán arra kérik, hogy javítsa ki a disszertációban talált hibákat, és vonja vissza az annak nyomán kiadott könyvét.

Az etikai bizottság jelentése ellenére a belügyminiszter fenntartja, hogy a szabályok betartásával írta meg doktori dolgozatát, és közölte, bírósági úton fogja tisztázni a disszertációjával kapcsolatos plágiumvádakat. Közösségi oldalán posztolt bejegyzésében Bode „elképesztőnek” nevezte, hogy a testület a 2018-ban írt disszertációját a 2020-2022-ben frissített szabályok alapján elemezte, szerinte ugyanis a jogállamiság elveinek is ellentmond a szabályok visszamenőleges alkalmazása. Hangsúlyozta, dolgozatában a 2018-ban érvényes hivatkozási szabályokat alkalmazta, és szubjektívnek minősítette az etikai bizottságnak azt a megállapítását, miszerint a disszertációjában feltárt rendellenességek „alapjaiban megkérdőjelezik” az értekezésének a tudományos értékét.

A miniszter szerint az elmúlt években a dolgozata az elemzés valamennyi szakaszán és az összes lehetséges szűrőn sikeresen átjutott. Emlékeztetett, hogy korábban a disszertációját a BBTE, illetve az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) is megvizsgálta plágiumellenes szoftverekkel, és mindkét intézmény hivatalosan megállapította, hogy az értekezése eredeti tudományos munka.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a törvény szerint a BBTE etikai bizottsága csak az egyetemi közösség tagjai ellen felmerülő plágiumvádakat vizsgálhatja meg, jómaga pedig nem tagja ennek a közösségnek.

A liberális politikus emlékeztetett, hogy egy alkotmánybírósági határozat szerint semmilyen bizottság nem bírálhatja felül a CNATDCU döntéseit. „Tehát eljárásával az etikai bizottság durván megsértette az alkotmánybíróság határozatát” – állapította meg a tárcavezető. Hozzátette: azért tett jogi lépéseket ebben az ügyben, hogy a törvényt tartsák tiszteletben, függetlenül attól, ki az érintett.

Bejegyzésében Bode politikai indíttatásúaknak nevezte a dolgozatával kapcsolatos plágiumvádakat, a támadások hátterében szerinte az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) áll. Ugyanakkor sajnálatot fejezte ki, amiért a kolozsvári BBTE „a politikai nyomásnak engedve” nem várta meg a bíróság ítéletét ebben az ügyben.

Mint arról beszámoltunk, Bode pert indított a BBTE etikai bizottsága ellen, hogy leállítsa a második vizsgálatot.

Bode január 5-én indított pert a plágiumgyanú megvizsgálásában illetékes testület ellen a Szilágy megyei bíróságon, miután korábban azt kérte a kolozsvári felsőoktatási intézménytől, hogy állítsák le a doktori disszertációjának újabb átvizsgálását. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem november második felében jelentette be, hogy ismét megvizsgálja Lucian Bode belügyminiszter doktori disszertációját, miután újabb plágiumgyanú merült fel azzal kapcsolatban. Az egyetem közleményében arról tájékoztatott, hogy a Bode disszertációjával kapcsolatban megjelent új információk ismeretében az etikai bizottság ismét megvizsgálja a dolgozatot. Tekintettel az ügyet övező nagy érdeklődésre ezúttal független nemzetközi szakértőket is bevonnak a vizsgálatba – szögezték le.

Az egyetem etikai bizottsága korábban megállapította, hogy a disszertáció szerzője egy sor etikai vétséget követett el, hibásan idézett más művekből és néhány részletet plagizált is, összesen 2,95 százalékban, de a hibák nem indokolnak szankciókat. A plágiumokra szakosodott bukaresti újságíró, Emilia Șercan szerint viszont valójában a dolgozat 18,5 százaléka plágium.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét
2025. augusztus 20., szerda

Újabb dróntámadás a román határ közelében

Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.

Újabb dróntámadás a román határ közelében
2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért