A burzsoázia indiszkrét bája: Ralph Lauren autóiból látható kiállítás Párizsban

„Amíg a barátaim a festményekre esküsznek, addig én a ritka és lenyűgöző vonalakkal megrajzolt autókban lelem örömömet. Ezeket ugyanúgy szemügyre lehet venni, mint a festményeket, meg lehet csodálni a vizuális adottságaikat, ám utána beléjük lehet ülni, és vezetni is lehet őket. Ezt mindig is nagyon izgalmasnak találtam, így az autókra mindig is mozgó művészeti alkotásként tekintettem” – Ralph Lauren szavai hét évvel ezelőtt a járműkollekciójából első alkalommal, Bostonban rendezett kiállítás kapcsán hangzottak el. A neves amerikai divattervező mondatai idén ismét aktuálissá váltak, hiszen most először Európában is láthatóak legféltettebb kincsei. A tavasszal nyílt és augusztus 28-áig nyitva tartó, párizsi L’art de L’Automobile nevű tárlat impozáns környezetben vonultatja fel gyűjteményének 17 kiemelkedő darabját.

A sikkes Rivoli sugárúton, a Louvre tőszomszédságában található Iparművészeti Múzeum (Musée des Arts Décoratifs) kívülről belesimul a patinás környék épületsorába, auláját azonban kellően ünnepélyessé varázsolták ahhoz, hogy otthont adjon az összesen több százmillió dolláros értékűre becsült négykerekűeknek. A látogatóknak tilos a fotózás (a sajtósoknak csak az igazgató különengedélyével lehet), illetve az autók megérintése, de az élmény így is autentikus. Főleg ha bekukkantunk az egyik kis mellékterembe, ahol a különböző járművek motorhangjait hallhatjuk meg. A gyönyörűen megmunkált kovácsoltvas kapun belépve a látogatók először a gyűjtemény sztárjával, az 1938-as Bugatti 57 SC Atlantickal találják szembe magukat. Az 57591-es alvázszámú, ébenfekete példány az utolsó volt a négy megépített és három fennmaradt darab között. A szakértők szerint ez őrizte meg leginkább eredeti állapotát, amit az átfogó restaurálás utáni első fellépésen, az 1990-es Pebble Beach Concours d\'Elegance veterán autós szépségversenyen begyűjtött fődíj is alátámaszt. A hosszú motorháztetejével és lekerekített hátsó részével még ma is meghökkentően modernnek és szoborszerűnek ható négykerekű a világ legdrágább autói közé tartozik; egy másik példány tavaly 30–40 millió dollár közötti összegért cserélt gazdát – a pontos összeg titok maradt.

Ha nem is került ennyibe, az Atlantic bizonyára akkor sem volt olcsó, amikor Ralph Lauren hozzájutott, ám a 71 éves divattervezőnek a pénz régóta nem jelent problémát. A Forbes gazdasági magazin szerint 5,8 milliárd dolláros vagyonával 2010-ben a világ 173-ik leggazdagabb emberének számított. A divatcézárnak így a mintegy 70 ritkaságból álló gyűjteménye összevásárlása mellett futotta arra is, hogy a New Yorkhoz közel fekvő westchesteri birtokán egy speciális garázst építtessen, ahol kedvenceit megfelelő körülmények között tárolják, és tartják karban. Az Atlantic az aula egyik előtermében pompázik, innen lépcsők vezetnek fel a főterembe, ahol az autórajongók előtt valóságos paradicsom tárul fel. A hangulatvilágítás, a mennyezettről lelógó óriási lambériák, a hátsó falat lefedő kép, illetve az autók számára kialakított pódiumok mind-mind a kiállítás tárgyához méltó eleganciát sugároznak.

A gyűjtemény tagjai pedig Ralph Lauren különleges ízlésről árulkodnak, hiszen az itt látható betontorpedók mindegyike előkelő helyet foglal el az autótörténelem legjobb sportmodelljeinek listáján. Az árban körülbelül a Bugatti Atlantic szintjén mozgó Ferrari 250 GTO-t nagyon sokan tartják a múlt század legjobb versenyautójának, amit nemcsak a három GT világbajnoki cím (1962–1964) támaszt alá, de az is, hogy a modell szinte alig talált legyőzőre azokon a versenyeken, amelyeken rajthoz álltak vele. Az amerikai divattervező egy 1962-es példány tulajdonosa, a 36 első szériás típus közül a 21.-é, amellyel többek között Amerika egyik leghíresebb pilótája, Roger Penske is sikeres volt.

Mindez hűen mutatja: amellett, hogy a jelen lévő típusok általában sikert sikerre halmoztak a pályákon, a Ralph Lauren birtokában lévő példányok is komoly versenymúlttal rendelkeznek. Az 1933-as Bugatti 59 Grand Prix-t a két háború közötti korszak olasz sztárjai, Achille Varzi és Tazio Nuvolari is vezették, az 1950-es Jaguar XK120 Roadster volánja mögött pedig a négyszeres Mille Miglia-győztes Clemente Biondetti is ült. A kiállításon a nyers erőt jelképező 1929-es Bentley Blower például háromszor indult a Le Mans-i 24 órás versenyen, igaz célba érni 1930, 1932 és 1933-ben sem sikerült vele. A franciaországi verseny az amerikai divatcézár egyik gyengéje lehet, hiszen az amúgy 1928-ban győztes Bloweren kívül a kiállításon további öt olyan típus is helyet kapott, amelyik abszolút első helyet szerzett a 24 órás viadalon. Ráadásul az egy-egy sikert begyűjtő Ferrari 375 Plus (1954), Ferrari 250 LM (1965) és McLaren F1 (1995) mellett a Ferrari 250 Testa Rossa (1958, 1960 és 1961), valamint a Jaguar XKD (1955-1957) három alkalommal bizonyult a legjobbnak. A Ferrari 250 GT Berlinetta SWB pedig a GT-kategóriában aratott sikert 1960-ban.

Bár az Alfa Romeo 8C sorozatának tagjai nem a Le Mans-on indultak, a fennmaradt példányok manapság így is egymillió euró körüli árakon cserélnek gazdát a különböző aukciókon. Ralph Lauren mindjárt két ilyen remekművet hozott el Párizsba: az 1931-es 8C 2300 Monza, illetve az 1938-as 8C 2900 Mille Miglia utóneve is mutatja, hogy ezek a típusok is vérbeli versenyautók voltak. Az utóbbi értékét növeli, hogy ez volt az a jármű, amellyel a Pintacuda–Mambelli-kettős a második helyen zárt a legendás Mille Miglia országúti verseny 1938-as kiadásán. Olaszos neve van a kollekció egyik legfeltűnőbb darabjának is, bár igazából angol–német koprodukcióban született. Az egyedi, 1930-as Mercedes SSK Count Trossi története mutatja, hogy a globalizáció már a két háború között is jelen volt az autóiparban. Az akkori szokások szerint a nagy luxusautógyárak kapuin nemcsak kész járművek gurultak ki, de motorral ellátott alvázaik is, amelyekre vevők maguk rendelhettek egyedi karoszszériát, valamelyik erre szakosodott műhelyben.  Az 36038-as sorozatszámú Mercedes SSK-alváz Japánt is megjárta, ám végül eladatlan maradt, így visszakerült Európába. Itt egy fiatal angol karosszéria-építő, Willi White vette kezelésbe, aki az olasz arisztokrata tulajdonos, az amatőr autóversenyző, Carlo Felice Trossi útmutatásai alapján szabott ruhát az autónak. Hogy aztán az elnyújtott hátsó kerékíveivel tündöklő technikai remekmű mára egy amerikai divattervező féltett kincsévé váljon.

Kiss Csaba, Párizs