Állásinterjú: sok, kevés, éppen elegendő

Érdektelen viselkedés

Van, hogy az embert adott pillanatban nem érdekel egyetlen állásajánlat sem. Mégis, ha kap egy ajánlatot, nem érdemes kategorikus módon elhárítani. Inkább lelkesnek kell mutatkozni, hogy azt az érzetet keltse a fejvadászban: lehet, hogy most nem jött el, de talán majd legközelebb. S lehet, hogy a legközelebbi ajánlat már megfontolható lesz.

Felkészületlenség

Előfordulhat, valaki úgy érkezik egy állásinterjúra, hogy nem volt lehetősége felkészülni. Ilyenkor a legnagyobb hiba, ha a munkaadóra vonatkozó intelligens kérdéseket akar feltenni. Többnyire ugyanis a válaszok megtalálhatók a cég weboldalán vagy éves jelentésében. Ha valaki az alapinformációkat sem ismeri, nyilvánvalóan érdektelenséget fejez ki.

Túl sok beszéd

Sok beszédnek sok az alja, és kevés a hozadéka. A sok beszéd óhatatlanul olyan információkhoz juttathatja az interjúkészítőket, amelyeket amúgy nem szerettünk volna kiadni. Emellett bizonytalanságot, illetve a koncentrálóképesség gyengeségét jelezheti. Ha pedig a beszéd nem kellőképpen összeszedett, akár szakmai vagy vezetői hiányosságként is értékelhetik. Ezért a válaszok szorítkozzanak a legfontosabb információk közlésére, fejtegetésekbe csak konkrét kérdésre vagy kifejezett kérésre szabad bocsátkozni, s akkor sem hosszan.

Kevés beszéd

Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. A zárkózottság pedig nem előny ott, ahol csapatmunkát követelnek meg. A hallgatagság ezért ugyanolyan káros, mint a locsogás. Az egyszavas válaszok emellett érdektelenséget vagy unalmat fejeznek ki. Annyi információt mindenképpen meg kell adni, amennyiről azt gondoljuk, hogy elég a kérdező számára, hogy információt kapjon rólunk vagy – ha kéri – a véleményünkről.

Illetlen viselkedés

Vannak, akiknek hibátlan a karrierútjuk, remek a CV-jük, jól kommunikálnak telefonon, s elvileg tökéletesen megfelelnek az adott pozícióra. Aztán a személyes találkozáskor kiderül, hogy ápolatlanok, nincsenek tisztában a társasági érintkezés alapszabályaival, vagy olyan lazára veszik a figurát, ami kétségessé teszi, hogy egyáltalán komolyan vehetők-e valaha is. De még egy cigaretta is végzetes lehet, amit sohasem szabad elfogadni, még akkor sem, ha az interjúkészítő is nyilvánvalóan dohányzik.

A jelenlegi vagy korábbi munkaadók kritizálása

Aki korábbi vagy jelenlegi munkaadóját kritizálja, egyben azt állítja magáról: ha felvesztek ide, de aztán egyszer elmegyek, rólatok is ennyi rosszat fogok terjeszteni. A pletykálkodást vagy más besározását pedig általában véve is jellemhibának tartják.

Valótlan dolgok állítása

A munkaadó szempontjából fontos, hogy tisztában legyünk saját szerepünkkel. Ezért amikor az interjú során a jelenlegi vagy múltbeli tevékenységekről érdeklődnek, amennyire csak lehet, kerülni kell az „én” névmás használatát. A munkahelyeken általában csapatmunka zajlik, s az abban betöltött szerepünket nagy valószínűséggel a fejvadászok ellenőrizték. A tárgyalások azonnali befejezését jelentheti, ha kiderül, hogy saját szerepünkről nem mondtunk igazat.

Jó elrejteni a CV-n tátongó réseket

Nem érdemes letagadni, ha éppen nincs állásunk, ha a képzettségünk nem az igazi, ha nem tudunk annyi nyelvet, mint szeretnénk vagy nem azon a szinten, ahogy a pályázati kiírásban elvárnák. Azokat az adatokat, amelyek könnyen ellenőrizhetők egyszerűen nem érdemes megmásítani. Nem véletlen, hogy a statisztikák szerint éppen ilyen dolgokban „csípik fülön” a füllentőket. Érdemes tehát a CV-t lehetőség szerint úgy összeállítani, hogy az interjúkészítők figyelmét más részletek keltsék fel, s inkább azok iránt érdeklődjenek, ha az alkalmasságunkról meg akarnak győződni.

Önbizalomhiányt mutatni

Az önbizalomhiányban szenvedők biztosan nagyon rendes emberek, de nem valók sem vezetőnek, sem döntés-előkészítőnek. Adott esetben ugyanis nagyon sok múlik az értékítéletükön, illetve, hogy mernek-e dönteni, s tudják-e, mit tesznek? Ezért aki zavartságot mutat, akinek kiül az arcára a stresszes helyzettől való félelem, nem sok jóra számíthat. A fejvadászok és HR-esek nem orvosok, hogy megnyugtassák szegény páciensüket az idegen környezetben, ahol ráadásul kiszolgáltatottnak érezhetik magukat. Ellenkezőleg: arra kíváncsiak, hogy a jelölt stresszes helyzetben hogyan viselkedik. Aki képes higgadt és koncentrált maradni, annak vannak igazán jó esélyei. Érdemes persze megjegyezni, hogy a túlzott kockázatvállalást legalább ennyire utálják.

Túl korán előhozakodni a pénzzel

Tulajdonképpen a pénzzel előhozakodni mindig túl korai. Érdemes, sőt szinte kötelező megvárni, amíg a munkaadó ajánlatot tesz, vagy legalább is felveti a témát. A pénz emlegetése ugyanis azt az érzést kelti, hogy csak az érdekli a jelöltet. Ráadásul, aki a bértárgyalásokon először beszél a pénzről, többnyire hátrányba kerül a taktikai lépések sorozatában. Nem véletlen, hogy a munkaadók gyakran nagyon nyíltan megkérdezik, hogy a jelenlegi pozíciójában a jelölt mennyit keres. Amennyire csak lehet ezt az érdeklődést el kell hárítani, s arrafelé terelni a megbeszélést, hogy a munkaadó – aki nyilván tisztában van a piaci viszonyokkal – tegyen ajánlatot.