Törvénytervezet: letöltendő az autonómiatörekvésekért

Tipikus magyarellenes kezdeményezésnek tartja Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, hogy egy PSD-s képviselő börtönbüntetést róna ki az autonómiát szorgalmazókra. Antal Árpád polgármester szerint rossz viccről van szó, amit mégis komolyan kell venni.

Bíró Blanka

Kiss Előd-Gergely

2017. március 02., 18:362017. március 02., 18:36

2017. március 02., 20:152017. március 02., 20:15

Vicces is lehetne, ha nem lenne nagyon komoly – így kommentálta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, hogy egy szociáldemokrata (PSD) képviselő börtönbüntetést szabna ki azokra, akik az alkotmányos rend megváltoztatását szorgalmazzák, akadályozni próbálják az államhatalom gyakorlását például azzal, hogy autonómiát sürgetnek.

Antal szerint akik ilyen törvénytervezetet nyújtanak be, nem ismerik a demokratikus jogállam lényegét. Hangsúlyozta: a szólásszabadság jogába valóban nem fér bele mások sértegetése, megbélyegzése, de nem lehet megtiltani például az alkotmány bírálását. „Ilyen megközelítésből börtönbe kellene zárni mindenkit, aki alkotmánymódosítást kezdeményez, vagy alkotmánymódosító népszavazáson vesz részt. A bírálatot nem lehet úgy értékelni, hogy aki a jelenlegi alaptörvénybe foglalt kétkamarás parlament helyett egykamarás törvényhozásra tesz javaslatot, azt megtapsoljuk, de ha valaki az alkotmány egyes számú cikkelyét vonja kétségbe, kijelentve, hogy Románia nem nemzetállam, azt már börtönbe zárjuk” – fogalmazott lapunknak Antal Árpád.

A Tudor Ciuhodaru PSD-képviselő által a szenátus elé terjesztett törvénytervezet szerint hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést szabnának ki az alkotmányos rend megváltoztatását szorgalmazókra, ennek érdekében a büntető törvénykönyv 397-es cikkelyét kellene módosítani. A honatya szerint a módosításra azért van szükség, mert „Románia mindig is egy rendkívül toleráns állam volt”, és „nincsenek olyan intézkedések, amelyek elbátortalanítanák vagy büntetnék a személyek, szervezetek vagy pártok által az alkotmányos rend ellen elkövetett cselekményeket”, ez pedig Ciuhodaru szerint csak fokozza ezeknek a megnyilvánulásoknak a gyakoriságát.

A Iaşi megyei képviselő úgy véli: a székelyföldi autonómiatörekvések megjelenítését célzó marosvásárhelyi tüntetések, valamint „a magyar nemzetiségű román európai parlamenti képviselők”, Tőkés László és Sógor Csaba kérései is arra kényszerítik Románia parlamentjét, hogy elfogadja a büntető törvénykönyv most beterjesztett módosításait. Tudor Ciuhodaru arra kéri a döntéshozókat, szabályozzák „azt a tényt, hogy Romániában a szabadság, a demokrácia, a mozgás szabadsága és a szólásszabadság nem mehet el addig a szintig, amikor szélsőséges, szeparatista, revizionista hozzáállással a román állam lényegét támadják meg”.

Tulit Attila, az évente sorra kerülő marosvásárhelyi székely szabadság napi megemlékezést szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke ugyanakkor a Krónikának úgy nyilatkozott: a tiltakozó felvonulás soha nem irányult az alkotmányos rend megváltoztatására. Rámutatott: a minden évben megfogalmazott és benyújtott, majd sorozatosan válasz nélkül hagyott petíció is minden esetben a régiósításra vonatkozott.

Sógor Csaba európai parlamenti képviselő szerint a törvénytervezet beleillik a kisebbség-, illetve magyarellenes kezdeményezések sorába. „Ilyenekre bőven volt már példa, és csak azt remélhetjük, hogy – akárcsak az eddigi esetekben – most is elutasítják a kezdeményezést” – magyarázta a Krónikának az RMDSZ politikusa. Sógor arra is kitért, hogy Nyugat-Európa több országában a területi vagy kulturális autonómia bevett gyakorlat, az együtt élő közösségek mindennapjainak, a normalitásnak a része. „Miért ne ajánlhatnánk ezek alapján Romániának is jó modellt? Elvégre szólásszabadság van, javasolhatunk pozitív, működő példákat” – fogalmazott az EP-képviselő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)

A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)
2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett