Fotó: Veres Nándor
Idén is 20–30 ezer résztvevőre számítanak a székelyföldi autonómiatörekvések megjelenítését célzó, március 10-én sorra kerülő székely szabadság napi marosvásárhelyi megmozduláson – közölték csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői.
2017. március 02., 19:182017. március 02., 19:18
2017. március 02., 20:162017. március 02., 20:16
Ferencz Csaba tájékoztatási alelnök rámutatott: elsősorban a marosvásárhelyiekre, a marosszékiekre számítanak, hiszen bár egész Székelyföldről indulnak autóbuszok a megmozdulásra, „buszokkal nem lehet tömegeket mozgatni\". Idén a rendezvény arculatával a fiatalok felé nyitnak, Ferencz szerint az autonómiaküzdelembe mindenképpen be kell vonni az ifjúságot.
Több helyen tartanak majd szimpátiatüntetést, például Budapesten, Sárospatakon, Budaörsön és Szolnokon, de tiltakozni fognak Münchenben és Zürichben is. A SZNT által megfogalmazott kiáltvány hangsúlyosabban kapcsolódik majd az aktuális kérdésekhez, utalnak például a jogállam védelmében az ország nagyvárosaiban napokig zajlott tüntetésekre, az erdélyi magyarságot ért legutóbbi sérelmekre, ugyanakkor megfogalmazzák, hogy minderre megoldást jelent Székelyföld autonómiája.
A megmozdulás engedélyezése kapcsán Tulit Attila, az SZNT alelnöke kifejtette: levélben fordultak a csendőrséghez, és szintén írásban kaptak választ, az ügyről pedig pénteken egyeztetnek. „Nem történhet meg, mint az elmúlt években, hogy ugyan voltak tárgyalások, és hivatalos dokumentumok is születtek, a csendőrség utólag letagadta az engedélyeztetést\" – hangsúlyozta Tulit Attila. Az SZNT vezetői bíznak benne, hogy a csendőrség feladatának megfelelően biztosítja majd a rendet annak ellenére, hogy a tavalyi tüntetésen kirótt bírságok miatt perben állnak a közrendfenntartókkal.
Gazda Zoltán főszervező, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke arról számolt be: a történelmi megemlékezésre meghívót kaptak a politikai pártok vezetői, akiknek vasárnapig kell jelezniük, hogy képviseletükben ki szólal fel. A szervezők mindenkit felkérnek arra, hogy békésen, „székelyekhez méltó módon\" viselkedjen. A tervek szerint a felvonulás végén átadják a petíciót a prefektúra képviselőjének, majd a Kultúrpalotában átadják a Gábor Áron-díjat.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
szóljon hozzá!