Érzelmi ráhatás, racionális argumentum

Az orvosi műszer jelzése a magzati életfunkciók működésére utaló jel, és ezt nevezik orvosi nyelven is, és újabban köznyelven is a magzat szívhangjának. Ehhez a hanghoz kötik az abortusz elvégzését. Ezzel azt kívánják elérni, így gondolom, hogy érzelmi ráhatással próbálják meggyőzni a magzatát abortálni szándékozó hölgyet, hogy mondana le szándékáról. Racionális argumentumként kerül be a statisztika, mely szerint „a magyarok csaknem kétharmada az első szívdobbanáshoz köti az élet kezdetét”.

Ezért az állapotos nőnek a terhesség megszakítása előtt meg kell hallgatnia a gyermeke szívhangját. Azt a szívhangot, amit a korszerű eszközök már a várandósság korai szakaszában kimutatnak. Nekem nincs szakmai okom, hogy ezt tagadjam, de éppen szakmai irányultságom, kutatásaim mélységeinek ismerete alapján nem tudok a kezdeményezésnek nagy sikert jósolni. Nem tudok, mert a leány- és asszonytársadalom jelentős része, mint hallom, nem hisz benne, illetve a személyi szabadság elleni támadásnak tekinti. Ezért, ha a NEM-re szánta magát, nehezen fordul az IGEN-re, és viszolyog is tőle.

Mondom ezt a népi abortiv, illetve a gyermekakarási praktikák gazdag tárházának ismeretében. A gyermek minden áron akarása/nem akarása, jövetelének öröme/riadalma, késésének aggodalma, a családi, egyéni, közösségi örömérzés vagy döbbenet elindítója jár a vizsgált személy fejében, mint a régi faliórák ingája… A gyermekszív-anyai szív titokzatos áramkörének biztosítéka mintha egyre gyakrabban kiégne, egyre aggasztóbb jelenség. Ezért a hivatalosságok a magas emberi tudomány eszközét veszik igénybe demográfiai állapotunk javítása érdekében. A bújócska gyermekjáték feszült izgalma indul el, fonákul. Az egyik jelzi, hogy rejtekhelyében várakozik. A másik, a hunyó teszi magát: mintha tudná is, meg nem is, hogy játszótársa van, aki Vele akarna játszani, de az „Itt vagyok!” hangot mintha hallja is, meg nem is. „A játszótársam akarsz-e lenni?” – sóvárgó kérdésre fanyalog igent mondani.

A törvénybe iktatott rendelkezés arra hivatott, hogy munkásai az ingadozó állapotából, küldetéséből visszalépni akaró személyt meggyőzze afelől, hogy a titkos és rejtélyes szívhangot kizárólagosan most csak ő hallja, noha mindannyian hallani akarjuk, az ő és mindannyiunk gyönyörűségére, hogy létállapotának távlata van.

hogy lenne a maga és egész közösségünk, magyarságunk örömére, hogy az a belső tompa hang, amit csak Ő hall most, a maga számára, erősödne fel, és első sikolyával legyen közösségünk hangjának erősítője. Ilyennek képzelem a szakemberek küldetését, a szívhang tolmácsolását annak, aki „még nem érti, hogy nem elég”, amit eddig tett azért, hogy a mesterségesen felerősített „szívhang” mindannyiunk által hallott emberi hanggá erősödjön.

A népi kultúra „rendelkezései” ugyanezért

Csak másképpen. Előre jelzem, nem rafinált lélektani indíttatásúak, hanem pragmatikusak, ami nem zárja ki a hit igen nagy fontosságát a szülésről. Csíkszentdomokoson évszázadok óta az emberi sorsfordulatokat három alapelv szerint végzik: a gyermek szülessen a családban, a házasság köttessen két fiatal, két család, két nemzetség egyetértésével, a halál, az élet befejezte pedig történjék Isten rendelése szerint: az életet az Isten adja, csak ő veheti el. Eme elvekből kiindulva, ill. tiszteletben tartásuk okán a falu az évszázadok hosszú során vált és minősült „rendtartó székely falu”-vá. A születés könyvemnek címét, akárcsak a házasság, halál, nemiség monográfiák címét az adatközlőktől kölcsönöztem. A címek különlegessége a szokások és rítusok csúcsmozzanatait jelzik. Ezek elő-, ill. utórítusait, gondolatvilágát. A születés könyv címe azt jelzi, hogy a szívhang helyett a gyermek iránti vágy és küzdelem, a minden áron a gyermek világra hozatala a vezérvonal, a szokás és rítusainak szövevénye. Adatközlőim vallomásaiból idézek, többnyire szabadon, a csíkszentdomokosi lélekhang/a népi szívhang variánsok másféle hangolásának példái közül.

Az áldott állapotban levő asszony éjszakai óráira gondolok. Míg az embere alszik és horkol, ő imákat rögtönöz. Íme egy variáns: „Édes Jóistenem, add, hogy ez a gyermek, akit a szívem alatt hordok, születne Isten dicsőségére s az emberek örömére, tetszésére.” Mi ez, kérdezem, ha nem egy embereszmény megalkotása, kívánása? A domokosi várandóst nem a gyermek puszta léte foglalkoztatja csak, hanem az iránta való minőségi elvárás, annak kívánása, vágya is.

Egy 50 év körüli asszony azt mesélte el, hogy nem tudott magot fogni, amiért sokat veszekedtek a férjével. De azt sem értette, hogy miért szeretik a gyermeket. Mind próbálkoztak, csak próbálkoztak. Az emberének nem volt nyugta. És egyszer egy éjszaka arra ébredt, hogy – az ő szavaival mondom – „Valami megmozdult bennem. Nem tudtam visszaaludni. Attól a perctől szeretet fogott el a gyermek iránt.” Nem tudok nem gondolni Madách Imre Az ember tragédiája drámai sorára, Ádám és Éva vívódására: Éva. „…a mi eddig kétséges vala,/Most biztosítva áll már: a jövő./ Ádám. Hogyan?/Éva. Tudom fel fog mosolygni arczod,/Ha megsugom. De jöj hát közelebb:/ Anyának érzem, oh! Ádám, magam.” ( Madách Imre: Munkái. Franklin-Társulat, Budapest, 1904. 174. o.)

Család és gyermek összefüggései. Miért?

Már a mindennapi szóhasználat válaszol erre a kérdésre, amivel gyermekcentrikus közhangulatot tartanak ébren. Ezek sokaságából idézek: „A család akkortól és akkor család, ha gyermek van: „Van-e család?” – van-e gyermek?; „Jő a család!” – jön a gyermek; „Megvan a család” – gyermek, gyermekek születtek; „Ott van a (nagy) család” – sokgyermekes család stb. „Gyermek nélkül mit ér az élet, örökké azt mondták. Nem ér semmit. Kinek nem lett gyermeke, az bánatába azt se tudta, mit csináljon.” Itt mindenki számára a család a gyermek szinonimája.

Erkölcsi törvény átlépése a gyermekért, ha muszáj

„Az asszonyi meddőség, a férfiúi magtalanság beszédtéma volt, szégyen volt. Volt eset, hogy inkább megbocsátották a félrejárást (ami amúgy súlyos erkölcsi vétségnek számított), ha ez volt a gyermekáldás megszerzésének az útja, mintsem gyermek nélkül maradjanak. Hiú férfiak hallgatták el az asszony (olykor ártatlannak is mondható) félrelépését, ha eredménnyel járt, és ha megtudta, hogy „nem szégyellni való embertől van az ő gyermeke.” Önvigasza: „Nem baj, hogy ki kakasolta, de az én tyúkom tojta.” „Itt az egyik szomszédba így született egy olyan szép fiúcska, de az ember úgy szereti, nem adná semmiért.” „A magtalan férfiút leírták a faluban”, vagyis lenézték, lebecsülték, gúnyolták: „Menj el te, még gyermeket sem tudsz csinálni.”

Hány gyermek kellene szülessen egy családban?

Erre a kérdésre Ferenc pápa és Orbán Viktor miniszterelnökünk sem válaszolt, amikor, ha jól emlékszem, szóba jött a miniszterelnök újraválasztása utáni római látogatása alkalmával, ama kis kerek asztal mellett.

Csíkszentdomokoson az általam megkérdezettek többsége a 20–21. század mezsgyéjén is így válaszolt: „Egy gyermek, nem gyermek! Két gyermek, gyermek. Mü úgy tarcsuk, hogy négy: egy az apának, egy az anyának, egy a hazának, egy pedig a halálnak.” Az „Egy a hazának” ma a falu határán túlmutató küldetés biztosítását jelenti: szakmát tanulni, értelmiségi küldetést szolgálni, vagyont, pénzt szerezni, aztán haza jönni és itthon hasznosítani. Egzisztenciális szükségletek harmonizálását, humán erőforrások biztosítását látom és fedezem fel itt. A népben, nemzetben gondolkodás cselekvésre való konvertálását.

Ennek a falunak a népe (6500-an) sok gyermeket szült és nevelt az egész magyarságnak. Az 1945–1990 közötti időszakban átlag 130-at, volt olyan esztendő, amikor 150 fölött, 1950-ben pedig közel 200-at. De meggyőződtem a falu affektív, lelki viszonyulásáról, valós gyermekkultuszáról, arról, hogy négy gyermek társadalmi szükséglet gyanánt való vállalása tudatos, beteljesedése öröm. Ezt illusztrálom szintén adatközlőim vallomásából idézve: szólásmondássá vált a harangozóné vágya, aki 18 gyermeket szült a világra és a 90. évét elhagyta, amikor azt mondta, hogy:

„Én 14 gyermeket szültem ezen az udvaron. Az ikreket szültem csak Szeredába (…) Amikor láttam azt a szép mosolyukat, annál szebbet el sem tudtam magamnak képzelni. Egyet se tetettem el, egyet se öltem meg magamba. Istenemmel tanúsítom.” „Anyósomnak 17 gyermeke lett, de mind olyan békében éltünk, úgy szerettük egymást.”

„A mi időnkben szegénység volt, de azért nem hagytuk fogyni a magyarságot. Azért, hogy legyen az a szép gyermek, az az okos magyar, hogy tudjuk, hogy magyar.” „Gyermek nélkül áldás sincs. Isten áldása a gyermek. Azért vót ezelőtt annyi, mert Isten áldásának tekintették. A mü családunkba mindegyiknek sok gyermeke lett, édesanyámtól elkezdve.” „Ahol nincs gyermek, ott semmi boldogság nincs. Most es így van. Úgy rosszak, s méges öröm s boldogság… Ott, ahol nincs, csak egyfelől leélik az életjöket, semmi öröm nélkül.”

„Kellett a gyermek, hogy maradjon a háznál örökös, maradjon a nemzetség a háznál. Sőt örvendtek, ha előbb fiúgyermek lett. A menyecskét ilyenkor nagy tiszteletbe tartották. Megkereszteltették a nagytátája nevire.” A csíkszentdomokosiak gyermekszeretete, gyermekakarása arra is kiterjed, hogy „akkor lesz tanító es, tanár es, aki tanítson, orvos, aki gyógyítson, s mérnök, s tudós s mindenféle ember, akiért nem kell máshova, másokért menni.”

Megbecsülni a népi és akadémiai gyermekszülési kultúrát

Sok minden tapasztalatomat, meglátásomat összevetve úgy gondolom, hogy a kétféle gyermekszülési kultúrát – népi és akadémiai – egyformán meg kellene becsülni. A műszeres, kizárólagos orvosi kezelés ne legyen kizárólagos. A népi gyógyászat, a közvetlen megtapasztalás, a sikerélmény önzetlen megosztása, etikája és erkölcse olyan évszázados tapasztalati tudást halmozott fel, amire az orvostudomány a 20. században még egyáltalán nem figyelt fel. Például arra (csak néhányat említhetek), hogy az anyaméh nem tenyésztelep, hanem a magzat első ökológiai környezete azáltal, hogy a várandós mind az öt érzékszervén keresztül kommunikál a magzattal műszerek nélkül (az öt közül egyre, az akusztikai ártalomra máig nem figyelmezteti az orvos a várandóst). Tehát vigyáznia kell minden mozdulatára, cselekvésére, érzékelésére.

De említeném az ún. prenatális medicinát, a könnyű szülést, az agos gyermek gyógyítását, különböző szülési módokat, szülési balesetek megelőzését, az újszülött álmának védelmét, a megigézés mint népbetegség megelőzését, a csipás szem anyai nyállal való gyógyítását, az anya étrendjét, a tejláztól megkelt mellek lohasztását stb. A kétféle, pre- és posztnatális műveltség harmonizációja által lényegesen csökkenne a csecsemőhalandóság, sérültségekkel született gyermekek száma. Mennyi gyógyszert és orvoshoz járást spórolnánk meg és nyernénk gyermeket népünk javára, örömére!

dr. Balázs lajos
A szerző néprajzkutató, nyugalmazott docens, professzor emeritus

1. Balázs Lajos: Szeretet fogott el a gyermek iránt, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda,1999, I. kiadás
2. Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál I. Szeretet fogott el a gyermek iránt, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2013, II. kiadás
3. Ezt az időszakot vizsgálhattam megbízhatóan az egyházi és hivatali anyakönyvek alapján.