Újabb hat továbbjutó számára folytatódik a Dal

A zsűri döntése alapján Kállay-Saunders András, Joni és Bogi, a tévénézők szavazataival Polyák Lilla, a Muzikfabrik és Dér Heni jutott tovább a szombati második elődöntőből a középdöntőbe A Dal című showműsorban, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.

MTI

2014. február 02., 17:332014. február 02., 17:33

A legtöbb pontot (38) Kállay-Saunders András kapta a négytagú zsűritől. Az énekes a lírai és drum and bass részeket váltogató Running című dalt (szerzők: az előadó és Szakos Krisztián) adta elő.

Kettővel kevesebb, 36 pont jutott Joninak (Tóth Johannának), aki a Waterfall című dalt, saját, Gabriella Wilson, Michael James Down, Emanuel Abrahamsson, Dimitri Stassos, Dinuiki Stassos és Pataki Tamás szerzeményét énekelte.

Hárman is 35 pontot kaptak, közülük a zsűri a 16 éves Bogi (Dallos-Nyers Boglárka) We All című dalát választotta és juttatta tovább, ezt Tóth G. Zoltán és Halász Péter jegyzi.

Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített második elődöntőből a tévénézők sms-szavazataival Polyák Lilla és a Karcolás című dal (Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Homonnay Zsolt szerzeménye), a Muzikfabriktól a This Is My Life (Rozmann András, Sinka Szilárd, Sövegjártó László, Hegyi Ákos), illetve a Dér Henitől elhangzott Ég veled (Dér Henrietta, Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Szabó Norbert) jutott tovább a középdöntőbe, amelyet február 15-án és 16-án rendeznek.

Ide kerül a február 8-i, harmadik elődöntőből is hat dal. A Dal február 22-i döntőjébe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 59. Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál