Több felhő, több előny 2023-ban (X) Pr-cikk

Szélesebb termékpaletta és még biztonságosabb felhőszolgáltatások várnak ránk 2023-ban.

2023. január 31., 11:592023. január 31., 11:59

Bárhonnan, bármikor, majdnem bármit el lehet már intézni. Zsebünkben a világ – mondják sokan, és valóban. Az elmúlt közel negyven évben olyan változások mentek végbe, amelyek lehetővé teszik azt, hogy akár otthonról végezzük munkánkat, vagy az erdő közepén túrázva kapcsoljuk be az otthoni fűtést. Ezek a változások olyan mértékben alakították át az életünket, mint egy-egy nemzedék életében talán sohasem az emberiség eddigi történetében. Ha belegondolunk, mindez információk halmaza, az információkat pedig ugyanúgy tárolni szükséges, ahogy a háztartási gépeket. Szerencsére nem kell ehhez megvásárolnunk saját szerverparkunkat. Sokkal költséghatékonyabb, környezettudatosabb és helytakarékosabb megoldás is létezik.

Galéria

Felhőszolgáltatásokkal a tehermentes életszervezésért

Akár magánemberként, akár vállalkozóként tetemes költségmegtakarítás érhető el, ha nem ruházunk be saját hardverre. Az eszközök egyrészt gyorsan elhasználódnak, másrészt el is avulnak. Minden informatikai szolgáltatás elérhető költséghatékonyan, folyamatosan korszerű minőségben profi szolgáltatónál.

A piacon elérhető számos szolgáltató, például az Arubacloud, amely akár privát felhasználóknak is gyors, pontos, rendkívül kedvező havi díjú csomagot kínál, mégpedig a felhasználó tetszése szerinti összeállításban, legyen szó adatkezelésről, egyéb irodai tennivalókról vagy akár csupán játékélményről.

Galéria

Az Arubánál tavaly év végén a Cloud VPS és a Cloud PRO rendszerek fejlesztésére is sor került. A rendszereket új OpenStack hypervisor vezérli, megvalósul a differenciált funkcionalitás a nagyobb teljesítményű hardvereken. Mit jelent mindez?

1. Van szabad választás: a szolgáltatások maximálisan figyelembe veszik a felhasználói igényeket. Tetszőlegesen a megrendelő igényei szerint alakítható és méretezhető szerver-, hálózati és tárolókomponensekkel. Természetesen kizárólag a ténylegesen igénybe vett szolgáltatásokért kell fizetni.

2. Naprakész védelem: amennyiben növekszik a felhasználói igény, pillanatok alatt bővíthető a szolgáltatás. Valamint az adatkezelés átláthatóságát igazolja az ISO 27001 tanúsítvány és a CISPE minősítés is, amelyek garantálják adataink biztonságát. Ezen felül a szolgáltatás egy kezelőfelületet is ad, amelyen keresztül a felhasználók virtuális gépeket hozhatnak létre.

Galéria

Az új fejlesztések tavaly decembertől fokozatosan kerültek bevezetésre. Teljeskörűen pedig idén januártól lettek bevezetve a magyar Aruba Cloud céghez, akik most jelentős kedvezményt kínálnak. Minden új megrendeléshez 50% árkedvezményt biztosítanak az első havidíjból Cloud VPS vagy Cloud Pro szolgáltatás választása esetén.

Ma már lehet a tengerparton, napernyő alatt végezni munkánkat anélkül, hogy bőröndnyi dokumentumot cipelnénk magunkkal. Persze akár játszani is lehet, vagy családi videokonferenciát tartani a távol élő rokonokkal. Egy tehermentesebb, biztonságosabb életet érhetünk el a felhőszolgáltatások által nyújtott lehetőségek kihasználásával.

Galéria

Az egyszerűbb életszervezésért válaszd a cég magyar nyelvű telefonos vagy chat-en keresztüli ügyintézés opcióit, ahol útba igazítás mellett egyedi ajánlatot is kérhetsz.

(X – Fizetett hirdetés)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába
2025. július 04., péntek

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján

A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján