2009. április 09., 11:022009. április 09., 11:02
Az űrhajó a földet érés tervezett időpontja előtt fél órával kezdett ereszkedni a Föld körüli pályáról, az atmoszférában még levált róla két egység, végül csak a hővédő pajzzsal ellátott kapszula ereszkedett tovább. A Föld felszínétől néhány kilométerre kinyílt előbb a kiegészítő, majd a fő ejtőernyő, amely csökkentette az űrhajósokra nehezedő terhelést.
A kapszula a kazahsztáni Dzseszkazgantól 146 kilométerre északkeletre, közép-európai idő szerint 9 óra 16-kor ért földet. Jurij Loncsakov orosz és Michael Fincke amerikai űrhajós 178 napot, Charles Simonyi 12 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson. Charles Simonyi – aki következetesen Simonyi Károlynak nevezi magát, ha magyarul szólal meg – 2007. április 7-én utazott először az ISS-re a Space Adventures nevű amerikai céggel. Eddig hatan látogattak az ISS-re. Simonyi az ötödik és egyben a hetedik. Ő tehát az első űrturista, aki repetázott, és jó ideig az utolsó is, mert megnövelik az ISS-en dolgozó űrhajósok létszámát, emiatt leáll az űrturistaprogram.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.