Székelyföld természeti szépségeivel, gasztronómiai különlegességekkel, a székely népművészettel ismerkedhettek meg a hét végén azok, akik kilátogattak az ötödször szervezett Székely Napokra a budapesti Fővám téri vásárcsarnokba.
2014. március 23., 17:542014. március 23., 17:54
Áfonyalikőrt, parajdi sós csokoládét, hagyományos kerámiaedényeket és legendákkal teli mesekönyvet is vásárolhattak az érdeklődők. A rendezvény keretében minden alkalommal kiemelt figyelmet kap egy település – idén Csíkszentdomokos volt a díszvendég, de csaknem az egész Székelyföldről érkeztek termelők.
A szervezők azt mondták, akkora az érdeklődés, hogy a közeljövőben több budapesti és vidéki helyszínre is ellátogatnak majd. „Nagyon várjuk már a következő rendezvényt, hogy egy kis hazait együnk. Vagy egy kis finomat, egy kis hagyományosat\" – közölte Szinte Edit szervező. Az 5. Székely Napok keretében hagyományőrző táncosok és énekesek is felléptek Budapesten.
Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
szóljon hozzá!