Fotó: A szerző felvétele
2009. április 23., 11:002009. április 23., 11:00
A Szent György-napok kulturális csonkahét egyik népszerű programpontja volt a Schäffer Erzsébettel, a Nők Lapja hasábjain megjelenő Történetek útközben című rovat szerzőjével való találkozás. A meleg mosolyú, tündériesen lángvörös hajú íróra lányok-asszonyok tucatjai voltak kíváncsiak. A háromórás előadás során a csapongva, de mindig lebilincselően mesélő író rengeteg történetet mesélt – az életről, a faluról, a gyárról, a pénzről, szerelemről, gyerekekről, unokákról.
Az élő beszéd még elevenebbé, színesebbé tette a különben is emberi, bensőséges sztorikat, hiszen Schäffer Erzsébet az egyik percben szégyenlősen kuncogott, amikor a daliás gárdatiszttel végigtáncolt éjszakára emlékezett, majd könnyes szemmel idézte fel, hogy a szoptató anya látványa milyen hatással volt egy vonatfülke fáradt, feszült utasaira. Minden történet végén önkéntelenül is megfogalmazódott a tanulság: az ember jó, az élet szép.
Erdélybe addig kell járni, amíg még nem készülnek el az utak, és a döcögős úton, lassan haladva jönnek létre a találkozások, figyelnek egymásra az emberek. A nagyvárosokban már nem él az ősi beidegződés, hogy ha két ember meglátja egymást, köszön, de az erdélyi kis faluban még az idegenek előtt is megemeli a kalapját az idős bácsi, az anya rászorít gyereke kezére, s már harsan is a „csókolom”.
Az írónő sokat utazik vonattal, történetei helyszíne sok esetben a vonat, őszinte kíváncsisága, bizalma a találkozások elindítója. Schäffer Erzsébet nevetve mesélte, hogy mindig van nála egy pálinkásbutykos, ami vagy előkerül, vagy nem, de a kínálás gesztusa, a korty szíverősítő feloldja a feszültségeket, közelebb hozza egymáshoz az embereket. A nyúlós novemberi budapesti ködben, amikor semmi sem volt jó, felcsendült egy gyönyörű, iskolázott tenor, az O sole miót énekelte, mesélte az írónő.
A dal végén öszszecsattintotta a tenyerét: brávó, majd a ködből kibontakozó, makulátlan banktisztviselő kinézetű úriembert egy kupica pálinkával is megkínálta, ott az út szélén. A férfi kinyitotta elegáns aktatáskáját és kivett belőle néhány füstölt kolbászt, amit jótét helyébe jót várj köszönettel nyújtott át. Az ilyen találkozások miatt érdemes néha odakiáltani, hogy brávó, vagy odakínálni a korty pálinkát, összegezte az írónő.
Ugyancsak a vonatról szállt le szakadó hóesésben, amikor úgy érezte, bár volt szállodafoglalása, hogy mégis inkább szállást kell kérni éjszakára. Tíz embert is leszólított, amikor a több mint 80 éves óvónő fiatalos lendülettel kísérte barátnője otthonába, majd a két idős hölgy féléjszakán át mesélt, derűt, tapasztalatot osztva.
Schäffer Erzsébet történeteiben sorra elevenedett meg a termetes üzletvezető asszonyság, aki a grillcsirkesütőben lecsepegett zsírba mártott foszlós kenyérrel vendégelte meg az újságírót, az ittas férfi, aki az éjszakai vonaton kikerekedett szemmel hallgatta A kőszívű ember fiaiból felolvasott szános-farkasos történetet, vagy a porszívócsővel cukorrépát ültető fájós derekú, de leleményes nyugdíjas.
„Talán nem minden találkozás okoz örömet, de százból általában csak kettő okoz csalódást” – fejtegette az írónő. Kettő miatt az ember nem engedheti meg, hogy elveszítse a bizalmát – összegezte. Az életben talán négy-öt nagy örömben van része az embernek, de apró örömök százával, ezerével adódnak, ezeknek az apró pillanatoknak kell megtanulnunk örülni, tanított Sepsiszentgyörgyön is Schäffer Erzsébet.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.