Szibériai tigris érkezett a nagyváradi állatketbe a debreceni vadasparkból: Romániában a ritka tigrisfajtából mindössze három példány él.
2014. február 06., 19:372014. február 06., 19:37
2014. február 06., 19:382014. február 06., 19:38
Az Aris nevű, nyolcéves állat több mint 200 kilogrammot nyom, így speciális szerkezetre és nyolc férfi erejére volt szükség ahhoz, hogy az állatkert új lakójának ketrecét elszállíthassák. A most Váradra érkezett tigris 2005-ben született Lengyelországban, és egy évig gondozták ott, majd Debrecenbe szállították.
Mint ismeretes, egyre kevesebb szibériai tigris él szabadon a világban, körülbelül mindössze 250 ivarérett példány. Aris az elkövetkező napokban fog alkalmazkodni új lakóhelyéhez: ezer négyzetméteres terülten él majd a nagyváradi állatkertben.
A szibériai tigris a legnagyobb méretű tigrisalfaj és egyben nagymacska. Testhossza 2,4–3,3 méter, testtömege 150–
300 kilogramm.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!