Rendőri túlkapások halálos áldozattal

Rendőri túlkapásokról számolt be a sajtó a közelmúltban: Piatra Neamton és Bukarestben is visszaéltek hatáskörükkel rendőrök. 

Krónika

2014. március 20., 18:212014. március 20., 18:21

Lemondott tisztségéről a Piatra Neamţ-i rendőrparancsnok, aki kihallgatás közben ütlegelt egy kamasz lányt – Constantin Filip ellen fegyelmi eljárást is indítottak. A térfigyelő kamerák ugyanis rögzítették, amint a Fillip a rendőrkapitányságon megverte a sedülőkorú lányt.

A március 8-án rögzített felvételeken az is látható, hogy rendőrparancsnok többször is ütést mér a lányra, majd belép egy másik férfi, aki nem akadályozza meg a tettlegességet – ez pedig Filip rendőrtiszt kollégája. A 14 éves lány korábban már több ízben követett el bűncselekményt: lopott és rabolt, az említett napon is rablási ügy miatt vitték be a rendőrségre.

Bukarestben a napokban szintén fény derült egy rendőri túlkapásra: letartóztatták George Iosipescut, miután a 24 éves rendőr halálos ütést mért egy 26 éves őrizetesre a fővárosi 10. számú rendőrőrsön. A rendőr kollégái azt állították, hogy az áldozat szidalmazta a rendőrt.

Az incidens két hete történt, az áldozatot azért vették őrizetbe, mert illegálisan vett el pénzt a főváros központi részében parkolóhelyet kereső gépkocsivezetőktől. A rendőrőrs egész személyzetét kihallgatták. A bukaresti rendőrség által gyanús körülmények között bekövetkezett halálesetként kezelt ügyet az emberölési osztály és a bukaretsi ügyészség vette át. Iosipescut március 10-én vették őrizetbe, és másnap előzetes letartóztatásba helyezte a bukaresti törvényszék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?

Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?
2025. augusztus 02., szombat

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda

Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda
2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában