Paul Kalkbrenner, Benga és a N.O.H.A. is fellép a Félszigeten

Paul Kalkbrenner berlini DJ, Benga brit dubstepelőadó és producer, valamint a világzenét játszó csapat, a N.O.H.A. is fellép júliusban az erdélyi Félsziget Fesztiválon – közölték a szervezők. Amint arról korábban már beszámoltunk, az ország legnagyobb zenei fesztiváljának számító Félszigetet 10 év után Kolozsvár átcsábította Marosvásárhelyről, így idén július 18. és 21. között már a kincses város melletti Gorbó-völgyben szervezik meg.

2013. április 08., 06:582013. április 08., 06:58

Tavaly 80 ezer látogatója volt a Félszigetnek. A tájékoztatás szerint Paul Kalkbrenner hat év után tér vissza Romániába, ő július 18-án fogja szórakoztatni a fesztivál bulizó látogatóit. A világ egyik legnépszerűbb DJ-je volt a 2008-as locarnói filmfesztiválon bemutatott Berlin Calling című film főszerepelője, és ő írta a mozi zenéjét is.

Sky and Sand című dala 121 hétig szerepelt a toplistákon, ezzel kislemez-eladási rekordot döntött. Guten Tag című lemeze a tavalyi év végén jelent meg, az új anyag turnéja keretében érkezik Kalkbrenner a Félsziget Fesztiválra. A dubstep műfaj egyik meghatározó képviselője, a brit Benga, azaz Beni Adejumo, a Magnetic Man tagjaként is ismert DJ-producer július 19-én lép fel. Negyedik alkalommal tér vissza a Félszigetre a prágai Philip Noha szaxofonos által vezetett N.O.H.A. (Noise of Human Art), amely július 20-án játszik, és kárpótolni akarja a rajongókat, miután tavaly rajtuk kívül álló okok miatt a tervezettnél rövidebbre sikerült nagyszínpadi koncertjük. A szervezők közzétették az első magyar és román meghívott együttesek nevét is. Az idei Félszigeten a kőszegi Ocho Macho zenekar is ott lesz, amely a Jó nekem című dallal vált ismertté. A reggae, a ska, a latin zene és a punk hatásait ötvöző együttes először fog koncertezni Romániában. A szervezők az első számú román elektronikus formációt, a Şuie Paparudét is meghívták, amely szintén július 18-án lép az erdélyi közönség elé. Már korábban bejelentették, hogy a Félszigeten fellép a brit Kaiser Chiefs, a baszk Ska-P, a brit Luke Wilson (Utah Jazz), valamint az olasz The Sweet Life Society. A fesztiválra egy promópartin lehet melegíteni: Timo Maas április 13-án lép fel a Kolozsvár Arénában – ez a Félszigettel társszervezésben zajló Delahoya fesztivál bemelegítő bulija is. 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra