Orvos a vadak között: Borka-Vitális Levente a vadgyógyászat kihívásairól, szépségeiről

A szakember felidézte, kezdetben biológus barátai kértek segítséget tőle egy-egy sérült madár kezelésében, aztán egyre rendszeresebb lett ez a tevékenység, és néhány állatorvos kollégájával úgy döntöttek, hogy hatékonyabban tudnak működni, ha szervezet vagy egyesület formájában folytatják a munkát. Mivel a vadgyógyászat az országban gyerekcipőben jár, az állatorvosi egyetemekről hiányzik az ez irányú képzés a kötelező programból, azok a diákok, akiket érdekel a vad- és egzotikus állatok gyógyítása, csupán fakultatív tantárgy keretében tanulhatják ezt egyes felsőoktatási intézményekben.

Ezért kezdetben sok esetben hályogkovács módjára kellett nekik is egy-egy állatot ellátniuk

– mesélt a kezdetekről az állatorvos.

A vásárhelyi állatorvosok tevékenységük során nap mint nap változatos esetekkel találkoznak, vadpacientúrájuk nyolcvan százalékát a madarak teszik ki, ezenkívül sérült emlősöket, mint medvét, rókát, őzet, vaddisznót, illetve hüllőket is kezelnek – mondta az állatorvos. Megjegyezte, az általuk kezelt állatok nagy része sérülésekkel kerül hozzájuk, fertőzéssel ritkábban, ami ragályosabb betegség az aránylag gyorsan lezajlik a természetben, az illető állat vagy meggyógyul, vagy elpusztul. Az évek során kezeltek már hurokba szorult medvét, törött szárnyú madarat vagy törött páncélú teknőst is.

– fejtette ki Borka-Vitális Levente.

Rámutatott, a vadállatok esetében a gyógyulási folyamatok is különböznek, fajtól függően ezeknek az egyedeknek eltérő a regenerálódási képességük, sokkal gyorsabban gyógyulnak, mint a háziállatok. Ennek ellenére igazi kihívás egy vadállatot kezelni, a kórházba szállításuk és elkülönítésük is bonyolult infrastruktúrát követel.

„Egy sérült bocsot például el tudunk helyezni, kezelni, felügyelni hosszabb ideig is, azonban egy felnőtt példányt már sajnos nem. Az őzek nagyon nehezen tűrik a fogságot, ezért jobb minél gyorsabban ellátni az állatot és visszaengedni természetes környezetébe.

Ha nagyobb a baj, például végtagtörés esetén, a kisállatgyógyászatból ismert műtéti technikákkal lehet rögzíteni a sérült testrészt, viszont a lábadozást nem biztos, hogy kibírja az állat ” – sorolta a nehézségeket a vásárhelyi szakember.

Kihívás továbbá a kölyökállatok, madárfiókák gyógyítása is, ugyanis ezek alkalmazkodóképessége nagyobb, mint a felnőtt állatoké, viszonylag hamar hozzászoknak az ember jelenlétéhez, és elveszítik a vele szembeni bizalmatlanságukat. Ha ezeket a példányokat visszaengedik a természetbe, az emberek után fognak járkálni, és gyakorlatilag koldulni fognak – magyarázta Borka-Vitális Levente.

Gondot jelent továbbá, hogy sok beteg állat már nagyon előrehaladott állapotban kerül hozzájuk, mert a legtöbb csak legyengült állapotban fogható be, így a gyógyítása is sokkal nagyobb kihívást jelent. „A kezeléseknek, illetve a műtéti eljárásoknak az eredményessége sokkal rosszabb, mint a háziállatok esetében. Míg egy átlag kisállatrendelőben száz kutyából, macskából 99 gyógyultan távozik, addig ezeknél a vadállatoknál ez az arány jóval kisebb. A vadállatokat csak akkor lehet visszaengedni a természetbe, amikor tökéletes állapotban vannak.

– fejtette ki az állatorvos. Kitért arra is, hogy mivel nem léteznek kimondottan vadállatok számára kikísérletezett törzskönyvezett gyógyszerek és gyógyítási módszerek, az egész vadgyógyászat gyakorlatilag a kis-, illetve a haszonállat-gyógyászatra épül, illetve onnan vesznek át technikákat, és próbálják alkalmazni a háziállatok esetében használt kezelési protokollokat.

A vadállatok gyógyítása sok esetben az állatorvos életét is veszélyezteti, adódhatnak olyan helyzetek, ahol hajszálon múlik egy-egy baleset. „Az egyik legkellemetlenebb munka számunkra a hurokba került állatoknak a mentése. Egy őzet aránylag biztonságosan ki lehet szedni a csapdából, de egy medve esetében ez potenciálisan veszélyekkel jár, az ember sokszor az életével játszik.

Ezenkívül a vadmadarak gyógyítása sem veszélyektől mentes, ugyanis egy-egy ártalmatlannak tűnő faj az éles karmaival vagy a csőrével komoly sérüléseket tud okozni. Gólyák vagy gémek esetében például fokozottan kell vigyázni, mert sokszor előfordul, hogy a sérült madár csillogó, fényes célpontot keresve, az ember szemét célozza meg, volt olyan kollégánk is, akit súlyosan sebesített meg a kormorán” – mesélte a vásárhelyi állatorvos.

Hozzátette, ezek a balesetek, sérülések elkerülhetők, ha betartják a biztonsági előírásokat. „Fontos ismerni az adott faj biológiai felépítését, mert akkor rögtön tudjuk, mire kell figyelni egy gázlómadárnál, vagy ha a rókát határozottan megfogjuk a nyakánál, nem tud megharapni. Vannak olyan íratlan szabályok, amiket az ember hogyha betart, veszélyek kiküszöbölhetők” – részletezte a szakember.

A veszélyek mellett azonban a szakmának számos szépsége is van. Az évek során számtalan medvebocsot gyógyítottak Vásárhelyen, volt olyan állat is, amelyik hosszú ideig lábadozott végtagtörés vagy veseelégtelenség miatt, a kitartó kezelés azonban meghozta az eredményét, az állat teljesen felépült, és visszaengedhették természetes élőhelyére. „De volt olyan medvénk is, aminek a látását adtuk vissza, nagyon hosszú volt a kezelési idő, de a vége hepiend lett.

Ezenkívül olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a vadállatgyógyítás miatt sok esetben beteg egzotikus állatok esetében is kikérik a véleményem, így került már hozzám »kenguru- vagy oroszlánpáciens« is” – fejtette ki, hozzátéve, hogy volt alkalma Afrikában is dolgozni, így láthatta, miként történik a szavannák állatainak gyógyítása is.

Borka-Vitális Levente beszélt arról is, hogy munkájukban segítségükre vannak az állatokkal foglalkozó szervezetek is: a legtöbb sérült állat a vadásztársaságokon keresztül kerül hozzájuk, ezenkívül az állatvédők támogatják törekvéseiket. „Problémát jelent azonban, hogy az állatbarátok sok esetben elvárják azt, hogy egy »roncstörött« feketerigóból életképes, szabadon engedhető madarat varázsoljunk, ami képtelenség.

és sokan meg vannak győződve, hogy például egy sérült félszárnyú egerészölyv vagy egy héja az ember közelségében boldog életet tud leélni, ami nem felel meg a valóságnak” – mutatott rá.

Hozzátette, a hozzájuk kerülő állatoknak körülbelül a harmadát tudják „repatriálni”. „ Ez a statisztika nagyon lehangoló, de utánanéztem más hasonló profilú egyesületek tevékenységi mutatóira, és azt láttam, hogy a legtapasztaltabb, világszinten elismert szervezeteknél is ugyanez az arány. Ha arra gondolunk, hogy ezek az állatok nélkülünk így is, úgy is elpusztultak volna, akkor mondhatjuk, hogy törekvéseink nem hiábavalók, munkánknak van létjogosultsága” – fogalmazta meg az állatorvos.