A foglalkozások alatt nincs mellébeszélés: a játék nem azt mutatja meg, amit a résztvevő látni szeretne vagy gondolni vél az adott helyzetről, hanem azt, ami a belső világában zajlik. „Olyan, mint egy lelki röntgen. A szomatodráma által pontosan rá tudunk látni azokra az elakadásokra, ami a fizikai vagy az életvezetési tüneteinket okozza. A játékokban a testi-lelki összefüggések mozgatórugóit ismerhetjük fel, régi sémákra bukkanhatunk rá, melyek akadályoznak bennünket. Mivel ez egy cselekvésorientált módszer, lehetőségünk nyílik arra, hogy még ott a játékban új irányokat, nézőpontokat próbáljunk ki.

megérezzük a saját felelősségünket, és talán azt is, hogy végre nem az elszenvedői, hanem aktív résztvevői vagyunk az életünknek” – világít rá a szakember.

Sokak számára ismert lehet az a pszichológiai tétel, miszerint gyerekkorban olyan viselkedésmintákat sajátítunk el, illetve generációs sémákat öröklünk, amelyek egykor a saját vagy a szüleink túlélését szolgálták. Felnőttként azonban sokszor akadályozhatnak és megnehezíthetik az előrehaladásunkat. Az első éveinkben történt események alapvetően határozzák meg a későbbi életünket. Korai traumáink újra és újra felbukkannak felnőttkorunkban is, és ha nem kezdjük el a gyógyításukat, nemcsak a mi életünket nehezítjük meg, hanem a gyerekeinkét és a körülöttünk élő emberekét is.

Nincsenek kész megoldások, ismert térképeket ajánlanak

Nincs kész megoldás, csak ajánlat – vallja ezt Sándorfi Tamás játékvezető, a KaFiBi közösség megalapítója is. Szerinte a szomatodráma egyedisége abban rejlik, hogy nem kész megoldásokkal dolgozik, hanem ajánlatai vannak. A játék alakulása pedig leginkább a főszereplőn múlik, és azon, hogy mit és mennyit enged felszínre jönni saját érzéseiből a játék során.

„Játékvezetőként nem mondhatom meg a főszereplőnek, hogy mit csináljon, csak ajánlatokat tehetek. Míg a családállítás a rend helyreállításán dolgozik, addig mi azt mondjuk, hogy kapcsolódj önmagadhoz, és érezd meg, mire van szükséged. Ebben a formában a főszereplő a saját igényei szerint tud haladni, játékvezetőként nincs más dolgom, mint ráhangolódni, illetve a tapasztalataim és tanulmányaim által ismert térképeket felajánlani. Ha ezt szem előtt tartom, a főszereplőm jól fogja magát érezni, mert megkapja azt az odaadást és figyelmet, amit mindenkinek meg kéne kapnia, amikor bajban van” – vázolta dr. Buda László munkatársa és tanítványa.

Ha ki tudjuk fejezni, ha el tudjuk sírni, meg tudjuk gyászolni a veszteségeinket, könnyebben feldolgozhatjuk a traumáinkat, és a testünknek már nem kell hordoznia ezeket a terheket. Ezt a biztonságos közeget teremti meg a szomatodráma-játék, ahol empatikus, magasan képzett, játékvezetők segítségével kerülhetünk közelebb önmagunkhoz.

Szomatodráma-foglalkozások Erdélyben is

Azok, akik szívesen megismerkednének a módszerrel, többféle lehetőség közül is választhatnak. Van a bevezető nap a szomatodrámába, ez egy egyszeri alkalom, vannak háromnapos elvonulások, az alapélmény elnevezésű, 80 órás tanfolyam és a játékvezetői képzés.

Elmondásuk szerint az elmúlt években nagyon sok erdélyi érdeklődő volt a programokon, és többen jelezték, hogy szívesen vennének részt rajtuk, ha elérhetőbb közelségben lennének.

A ráhangoló játékok után megalakulnak a kis csoportok. Itt lehetősége van mindenkinek behozni a saját témáját, ami foglalkoztatja őt, amihez a többi résztvevőt hívja segítségül. Az adott napon mindenki játszik a másik játékában. Kóka Izabella szerint sokszor felmerül a kérdés, hogy akik még nem vettek részt ilyen játékban, képesek lesznek-e játszani, belehelyezkedni a másik szerepébe. Többéves tapasztalata azonban arra enged következtetni, hogy amikor valakit megkínálnak egy szereppel, semmi másra nincs szüksége, mint hogy megfigyelje és engedje megnyilvánulni azt, ami benne megjelenik, ahogyan az adott helyzetben érzi magát.

„Akik teljesen le vannak választva az érzéseikről, nem tudnak empatizálni és együttműködni másokkal... Minden egyéb esetben érdemes eljönni, és kipróbálni, mert csak nyerhetünk vele” – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy kinek nem ajánlják a szomatodrámát.

Test-lélek kapcsolata

A tapasztalt szakemberek szerint a résztvevők a saját játékuk mellett a rájuk ruházott szerepekből is sokat tanulhatnak. A kapott szerepek nagyon gazdagítók tudnak lenni, hisz teljesen új nézőpontokat lehet megtapasztalni, melyeket aztán be tudnak építeni a saját életükbe is. Sándorfi Tamás elmondta, sokszor az illető a saját játékából nem tud annyi mindent „kihámozni”, ám amikor egy másik játék szereplőjeként van jelen, rengeteg felismerés érheti. Kóka Izabella kiemelte, ez azért is van, mert

Bár a módszerre jellemző a testet-lelket összekötő holisztikus szemlélet, a szakemberek fontosnak tartották kiemelni, hogy az egyes tünetekhez nem az ismert sablonos megközelítéssel fordulnak, hanem teljes nyitottsággal, prekoncepciók nélkül, a főszereplő érzésvilága felé. Ezért nincs soha két egyforma játék. Hangsúlyozták, a módszerrel bármilyen traumára, elakadásra rá lehet tekinteni, és ha az illető engedélyt ad magának, rengeteg „aha-élményben”, felismerésben lehet része.

Kóka Izabella szerint a testi tüneteken túl, kapcsolatrendszeri és párkapcsolati elakadásokkal érkeznek a legtöbben. „Legtöbb embernek az a gondja, hogy nem talál megfelelő partnert, nincs közös nyelv, egymásra hangolódás. Az az érzésem, mintha a kereslet és a kínálat elkerülné egymást, miközben mindkét fél kétségbeesetten keresi a párját” – magyarázta.

Rámutattak, a fizikai tünetek esetén kifejezetten ajánlják az orvossal való konzultálást is:

Járjunk utána, hogy mit üzennek a tüneteink, hogyan tartjuk fent őket, esetleg milyen „előnyökkel” jár számunkra a betegség. Tapasztalata szerint minél hosszabb időre nyúlik vissza egy krónikus tünet, annál mélyebben gyökerezik a probléma, amely mögötte áll. A test a betegségek nyelvén üzen nekünk, akár egy kisbaba, amikor sír. És akkor tudjuk jól érteni őt, meghallani, amit szeretne, ha szoros kapcsolatot ápolunk vele, ha rá tudunk hangolódni, mint egy elég jó anya a pici gyerekére. Minden tünet, betegség üzenet számunkra, hogy valami nem jó, nem jó irányba haladunk. Saját érdekünkben ennek érdemes utánajárni – emelte ki.

Biztató pillantás, hogy merre menjünk

Sándorfi Tamás a KaFiBi (Kapcsolat-Figyelem-Biztonság) közösségének a megálmodója, amely képzett, elismert szomatodráma-játékvezetők és szakemberek gyűjtőpontja. A módszer többéves lelkes gyakorlójaként azt szeretné, hogy a résztvevők minél színesebb körből tudjanak választani maguknak profi játékvezetőt. Saját megbetegedésének története után Sándorfi Tamás felajánlotta, hogy rendszeresen fog önismereti csoportokat tartani azoknak, akik súlyos betegséggel küzdenek, és anyagilag nem tudják megengedni maguknak a terápiákat.

Mint elmondta, a kezelőorvosával is egyeztetne, hogy a pácienseit küldje el ezekre a jótékonysági eseményekre. „Az életben sokszor nem tudjuk, merre menjünk, mert nincs megoldásunk, nincs rá mintánk.

Ha azt érezzük, hogy már nincs út kifele, el kell indulnunk befele, kapcsolódni önmagunkhoz, belső erőforrásainkhoz, mert akkor válik igazán tartóssá a változás, ha nem kívülről készen kapjuk a megoldást, hanem belőlünk fakad, mert megdolgoztunk érte” – tette hozzá Kóka Izabella.