2010. augusztus 20., 09:122010. augusztus 20., 09:12
Az írás összeállítói – gondolom – nem közvetlenül és nem hiteles személyektől tájékozódtak. Az egyik mellékelt fényképről azt is le lehet „olvasni”, hogy most kezd a növényünk virágot bontani. Ebből azt értsük, hogy a 24. órában – még – lehet irtani. Egy másik felvételünk a fekete üröm (Artemisia vulgaris) nem kevésbé allergén növényünket mutatja be, amely a fehér ürömmel és számos pázsitfűfélével, az útifüvekkel együtt hasonló tüneteket okozhat.
Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ez utóbbiak évelők, míg a parlagfű egyéves növény. „Harci” előnyünk is ebből adódik, ugyanis a parlagfüvet bojtos gyökerével együtt könnyű kihúzni a talajból. Ez az évelő növényeknél már nem ilyen egyszerű. Minthogy azonban a parlagfű pollenje felületi kiemelkedéseket is növeszt, a nyálkahártyában könnyen megtapad és kifejti allergiát okozó hatását. Amint az említett írás is hivatkozik rá, Sepsiszentgyörgyön évekkel ezelőtt – tanácsosságom idején – intézkedtünk arról, hogy a városi kertészet alkalmazottai pusztítsák ki ezt az akkor még kevésbé teret hódító ártalmas gyomot (importgyom!).
Éppen ma szóltam erről a város alpolgármesterének is. Ugyanis hihetetlen mennyiségben terem újra, és valamennyi ismert gyomot kiszorította élőhelyéről. Mindenképp ajánlatos hatleveles állapotában, de okvetlenül legalább virágzás előtt kiirtani. Mozgósíthatók tanulók, munkanélküli-segélyen élők a növény előzetes bemutatása után. Hallani lehet, hogy összetévesztik az ürömmel. De csak addig, amíg nem látják mindkettőt egymás mellett. Magyarországon jutalmazzák és népszerűsítik az eredményes parlagfűirtókat. Itt sem lenne ez a módszer haszontalan!
Puskás Attila, Sepsiszentgyörgy
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.