Erdélyben is egyre többet hallani Márton-napi lakomákról, ünnepségekről, vigasságokról, hiszen november 11-éhez számos népszokás, hagyomány kötődik, amelyekből a gasztronómia, a helyi turizmus, a pedagógia is merít.
2014. november 11., 19:252014. november 11., 19:25
Dicsőszentmárton életében november 11. különleges dátum, ilyenkor ünneplik ugyanis az újbor védőszentjét, de a település névadó és védőszentje is a köpenye felét koldusnak ajándékozó Szent Márton, erre pedig búcsúval emlékeznek. Nem mellékesen, ekkor ünnepli névadóját a Szent Márton Borlovagrend is.
Szabó Albert, a lovagrend kancellárja elmondta, régi magyar szokás, hogy ezen a napon kóstolják meg az újbort, ám a helyi adottságok, a szüret időpontja és körülményei miatt nem minden bor készül el november 11-ére. A borlovagrend által szervezett Márton-napi vigadalmak borversenyeire pontosan ezért előző évjáratú borokat is be lehet nevezni, viszont az ez évi három díjazott borból kettő is idei volt. Erdőszentgyörgyön második alkalommal tartottak Márton-napi vigasságokat a hétvégén.
Ambrus Róberttől, az egyik szervezőtől megtudtuk, a rendezvény születése a Százfonat néptánccsoportnak köszönhető. 2009. november 9-ét tekintik a néptánccsoport indulásának, és ezt a dátumot minden évben megünneplik, második éve azonban összekötik Márton napjával is, hogy „ne csak a születésnapot ünnepeljék”.
Tavaly az együttes Szent Márton püspök legendáját dolgozta fel, idén pedig a Lúdas Matyit mutatták be. Ezenkívül helyi termékek vásárára, különböző kézműves-tevékenységekre is sor került, és a szombaton faragott töklámpásokat este az út mentén helyezték el.
A jeles naphoz kapcsolódó szokásokkal, hagyományokkal az óvódások is ismerkednek. A marosvásárhelyi Stefánia Óvoda igazgatójától, Györfy Évától megtudtuk: egész hetes készülődés vette kezdetét az óvodában, amit őszi vásár koronázott. A pedagógus szerint már kisgyerekkorban fontos a hagyományőrzés, a népszokások megismertetése, de úgy véli, minden vidéknek a saját hagyományait kellene ápolnia, és mivel tájainkon a lúdtenyésztés nem volt elterjedt, általában a Márton-nap nem kap hangsúlyos szerepet az óvodai tevékenységben.
Aki Márton-napon libát nem eszik, az egész éven át éhezik – tartja a mondás, utalva a hagyományra, hogy Márton püspök búvóhelyét a libák árulták el. Régen ez a nap jelentette a parasztok számára az év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.
Több mint 3500 állami gondozásban élő gyermeket és fiatalt támogat jelenleg Románia legnagyobb oktatási programja, az Ajungem MARI (Nagyokká válunk), amely most új toborzási kampányt indított: legalább 1000 önkéntest keresnek.
szóljon hozzá!