„Gondolom, nemigen fordultatok meg ilyen intézményben, ahol most már 2 hete bentlakó vagyok. Ezért megpróbálom megosztani veletek az élettapasztalatom. Azzal kezdeném, hogy semmi köze az amerikai filmekben látottakhoz, a különbség nem csak abban áll, hogy itt nincs egyenruha" – írta a rahovai börtönből Nagy Zsolt egykori RMDSZ-es távközlési miniszter, akit négyéves letöltendő szabadságvesztésre ítélt január végén jogerősen a legfelsőbb bíróság a stratégiai privatizációk perében.
2015. február 12., 14:452015. február 12., 14:45
Nagy Zsoltot január 27-én a fővárosban található rahovai börtönbe szállították, ahol 21 napot kell eltöltenie karanténban, ezt követően dől el, mely büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie büntetését.
A börtönnaplót a Veled vagyunk, Zsolt elnevezésű Facebook-oldalon tették közzé – az oldalt az egykori miniszter barátai indították. „A kb. 20 nm-es szobában van 4 db. régi, vasból készült emeletes ágy, 1 asztal, zuhany, kagyló és WC, a vastag vasajtót egy rácsos ajtó duplázza meg belülről. Az ablak mintegy 1,70 magasban van, sűrű ráccsal takarva a napfény bejutását is. Ezért nappal szinte állandóan égnie kell a szemsértő fehér neoncsőnek. Nem vagyok fázós, de így is jó pár napba került, ameddig megszoktam a szerintem alig 15 fokos hőmérsékletet\" – írta Nagy Zsolt.
Mint levelében részletezte, a nap a börtönben reggel 6-kor kezdődik, amikor nagy zörgés kíséretében kinyitják az ajtón levő vasablakot. „Érkezik a reggeli. Az eddigi tapasztalat szerint ez lehet 1 db. főtt tojás vagy egy pár db. keksz marmaládéval (egy furcsán kemény állagú lekvár). 7-kor jön a reggeli ellenőrzés, 3-4 fegyőr érkezik egyszerre, egyikük egy nagy fakalapáccsal határozottan megdöngeti a rácsokat az ablakon (ez komoly) és megkérdezik, hogy van-e valami gond\" – folytatódik a börtönnapló.
A levél arra is kitér, hogy a börtönlakókat csak akkor „zargatják\" ezt követően, ha ügyvédi látogatásra, pszichológushoz, orvosi rendelőbe vagy szociális asszisztenshez kísérik őket. „Délután 4 és 6 között van a sétaprogramom, egy kb. 30 m hosszú, 7 m széles, minden oldalán bekerített, betonozott udvaron. Ez jobban hangzik, mint a ketrec. Igyekszem minden nap kimenni és leszaladni a napi 30 percet\" – számolt be Nagy a napi programjáról.
Levelében leírja azt is, hogy a szobában van egy tévé, amin bizonyos órákban 10 csatorna közül lehet válogatni. „Este 7-kor van az »esti vizit«, szintén a fakalapáccsal, a villanyoltás fakultatív, a szoba lakóinak a megegyezése szerint. Pontosítok: az általunk vezérelt világításról írtam az előbb, ugyanis éjjel is állandó fény van. A vaságyak nyikorgása mellé az éjszakák folyamán a más szobákból áthallatszó kiabálás, időnként verekedés zaja, »maneleéneklés« társul\" – olvasható Nagy Zsolt levelében.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
szóljon hozzá!