Melles Endre, az újító tusnádfürdői táncos a Fölszállott a páva középdöntőjében

Véget ért a Fölszállott a páva elnevezésű népdal- és néptáncvetélkedő területi válogatója. Erdélyből öt jelentkező – két énekes, egy táncos, egy néptánccsoport és egy népi zenekar – jutott tovább a márciusban Budapesten négy egymást követő szombaton tartandó középdöntőbe.

2014. március 04., 20:432014. március 04., 20:43

Lapunk őket mutatja be, közülük elsőként a tusnádfürdői Melles Endrét. Az igazi széki férfitánchoz hagyományos széki ruha illik: ezt a kombinációt vitte magával a területi megmérettetésre a 24 éves fiatalember, aki a tradíciókat és a fiatalos szemléletet is kitűnően ötvözte bemutatkozásában.

Melles Endre az erdélyi–moldvai területi selejtezőben tűnt fel, és ámulatba ejtette a nézőket szokatlan hozzáállásával és lelkes fellépésével. A fiatalember kivételes egyéniség a táncosok között: nem sokan mondhatják el ugyanis magukról, hogy a néptánchoz a break tánc és az underground kultúra felől érkeztek. Műépítész szakon járt középiskolába, később az egyetemen vizuális művészetet tanult, és a tánc mellett a fotózás és videózás világának is rabjává vált.

„Egy néptáncpróbára hívott be egyik osztálytársam, ahol szerettem volna bebizonyítani, hogy másféle táncra is képes vagyok, nemcsak a kötetlenebb műfajokban tudok teljesíteni” – mondja a fiatal művész. Ettől kezdve pedig újabb kihívások és feladatok áramlottak az életébe a népi kultúra irányából. „A színpadon keresztül megszerettem a falut, a hagyományt, ezzel párhuzamosan pedig megéreztem a tánc örömét és a közösséghez tartozás erejét.”

A fiatal táncos sokoldalúságára jellemző, hogy továbbra sem szakított az underground vagy a rap műfajával, és fellépéseivel párhuzamosan a fotózásra is próbál időt szentelni. Melles Endre több szempontból is figyelemre méltó: egyszerre hagyományőrző és újító szellemű, egyre erősödő szenvedélye a néptánc. Újabb életteli táncát a Fölszállott a páva március 8-ai elődöntőjében láthatjuk.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza szervezte népzenei és néptánc-tehetségkutató idei kiadása január 11-én kezdődött: a nyolc területi válogatón készült filmekben a nézők megismerkedhettek a verseny résztvevőivel, akik tavaly május és szeptember között mutatták be zenei és tánctudományukat. A legjobb negyvennyolc produkcióval a Duna Televízióban március 8-ától élő adásokban találkozhat a közönség.

Nánó Csaba

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?

Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?
2025. augusztus 02., szombat

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda

Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda
2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában