Megjelent a második Péterfy Bori & Love Band-lemez

Vérpezsdítőre sikerült a sanzon, a punk és a rock műfajában egyaránt otthonosan mozgó népszerű énekesnő, Péterfy Bori és csapata, a Love Band második albuma, amelyet december 27-én Budapesten, a Gödör Klubban mutatnak be.

2009. december 22., 08:472009. december 22., 08:47

„A 2-es számmal futó új lemez és a 2007-ben megjelent debütalbum között alapvető különbség, hogy két évet együtt koncertezett a zenekar és eközben egyrészt kialakult, mi az irány, amerre menni akarunk, másrészt kiderült, mi áll nekünk jól élőben. Ezek nyilván befolyásolták az új album dalait” – fogalmazott Péterfy Bori.

A punk, rock és sanzon műfajában is otthonosan mozgó énekesnő és csapata, a Love Band most megjelent korongján új elem, hogy Péterfy Bori írta öt dal szövegét. Mint mondta, ez régóta érett benne, és most kipróbálta. „Nehéz dolog, az biztos, de nagyon élveztem” – mondta erről. Mint kifejtette, a zeneszerző-producer Tövisházi Ambrus kész zenéire írta szövegeit, ez a munkamódszer volt az általános még annak idején az Amorf Ördögökkel, és így dolgoznak a Péterfy Bori & Love Bandben is.

Több szöveget írt még az albumra a zenekar által egy tehetségkutatón felfedezett Hujber Szabolcs, valamint Lovasi András, Tariska Szabolcs, Vinnai András író és Egyedi Péter is. Az énekesnő jegyzi a Bűvös vadász szövegét, a dalból már klip is készült Merényi Dávid rendezésében; ebben Péterfy Bori és Gyabronka József áttáncolják a Nyugati teret, és bár a végén Borit lelövik, feltámad és tovább táncol.

 „Gyabronka Józseffel sokat dolgoztam együtt a Krétakör Színházban és a Nemzeti Színházban Vlagyimir Szorokin A jég című darabjában most is együtt játszunk. Egy idős táncost szerettem volna a klipbe, de nem találtam megfelelőt, és akkor ugrott be, hogy Jóska nemcsak kiváló színész, hanem szuper táncos is” – fejtette ki. Elmondta azt is, hogy döbbenetes volt a város reakciója arra, hogy két ember a Nyugati téren táncol, sokan „beszóltak” nekik.

Arra a felvetésre, mennyire volt érezhető a lemezfelvételkor, hogy Tövisházi Ambrus zeneszerző párhuzamosan az Erik Sumo Band szintén nemrég megjelent kiváló albumát is csinálta, Péterfy Bori azt mondta: Tövisházi mindig is külön tudta választani különböző projektjeit és mindig új kihívásokat állít maga elé. (A billentyűs hangszereken játszó és vokálozó Tövisházi Ambrus mellett mindkét zenekar tagja még Pápai István ütőhangszeres, Drapos Gergely basszusgitáros és Mészáros Ádám gitáros is. Laskai Viktor dobos viszont nem szerepel az Erik Sumo Bandben.) A december 27-i Péterfy Bori & Love Band lemezbemutató koncerten a Gödör Klubban vendégként fellép Egyedi Péter, akivel Bori a lemezen az Újraélesztő című dalt énekli együtt.

„Jövő év elején megjelenik a Péterfy Bori & Love Band 2B verziója is, amelyen a dalok akusztikus, átdolgozott változatai lesznek rajta, az albumról lemaradt számok, valamint teljesen új felvételek is” – mondta végül az énekesnő. A Péterfy Bori & Love Band 2 című albuma a Megadó Kiadó gondozásában jelent meg.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny

Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával