Fotó: kiss gabor
Cseh Tamás emlékét idézték meg kedden este a Kolozsvári Magyar Operában annak apropóján, hogy a 2009-ben elhunyt előadó a rendszerváltás után első magyarországi fellépőként koncertezett pontosan 25 évvel ezelőtt a kincses városban.
2015. február 25., 19:502015. február 25., 19:50
A Kincses Kolozsvár Egyesület és a Cseh Tamás Archívum Alapítvány szervezte emlékesten a Cseh Tamás egykori zenésztársaiból (is) alakult Ad Libitum zenekar a negyedszázada készült kolozsvári koncertről készült felvételek segítségével idézte fel Cseh Tamás utánozhatatlan előadóművészetét.
Novák János és Márta István 25 évvel ezelőtt is fellépett a Kolozsvári Magyar Opera színpadán, velük együtt most Kecskeméti Gábor és Bornai Szilveszter adta elő Cseh Tamás régebbi, immár klasszikusnak számító és újabb dalait. Az 1977-es Levél nővéremnek című albumról, az 1990-es Új dalokról éppúgy felcsendültek dalok, mint a 2004-es Ady című lemezről, amelyen Novák János zenésítette meg a költőóriás verseit.
Az emlékestet Lévai Anikó, Orbán Viktor magyar miniszterelnök felesége kezdeményezte, aki beszédében a prédikátorok, próféták és dalnokok szellemi utódjának nevezte Cseh Tamást, aki a kommunizmus idején dalaiban – a Bereményi Géza és Csengey Dénes által írt szövegekkel – kimondta az igazságot, és hangot adott mindannak, amiről nem lehetett beszélni.
Az emlékesten Szép Gyula operaigazgató, Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, illetve Hanák Gábor, a Cseh Tamás Archívum Alapítvány vezetője is kiemelte a jubileumi emlékest jelentőségét.
1990 februárjában Cseh Tamás Szentgyörgyön is fellépett, így a háromszéki városban is megidézik emlékét február 28-án, szombaton 19 órától az Új Stúdióban a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program támogatásával.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
szóljon hozzá!