Meghódította a világot Roland Emmerich katasztrófafilmje

Világszerte 225 millió dolláros mozibevételt hozott a hét végén Roland Emmerich 2012 című katasztrófafilmje; a Sony Pictures szerint ezen belül az észak-amerikai piac 65 milliós jegyeladása rekordnak tekinthető.

MTI

2009. november 17., 11:092009. november 17., 11:09

Emmerich korábbi katasztrófafilmjei is népszerűek voltak, az új jégkorszakot előrevetítő Holnaputánra a bemutató hétvégéjén 68,7 millió dollárért váltottak jegyet az Egyesült Államokban és Kanadában.

A 2012 kasszáját ennek ellenére azért tartja mégis rekordnak a Sony, mert olyan filmről van szó, amely nem egy korábbi produkció folytatása, és forgatókönyve sem bestselleren alapult. A 2012 igazi apokalipszist idéz meg: kontinensek süllyednek a tenger fenekére, s a menekülők egyetlen reménye, ha feljutnak valamelyik korábban titokban készített „Noé bárkájára”.    „Olyan történet, amivel azonosulni tudnak a nézők.

Az emberiség túlélésének története” – magyarázta Rory Bruer, a Sony forgalmazási főnöke. A film a nemzetközi porondon is sláger volt: a franciák 17,2 millió dollárt adtak ki rá, az oroszok 15,3 milliót, a dél-koreaiak pedig 9,9 milliót. Az észak-amerikai hétvégi kasszasikerlista második helyezettje a Karácsonyi ének lett 22,3 milliós jegyeladással. A Jim Carrey főszereplésével készült animációs Dickens-adaptáció a bemutatása óta eltelt tíz napban 63,3 millió dollárt keresett a mozikban.

George Clooney háborús szatírája, a The Men Who Stare at Goats a harmadik helyen végzett 6,2 millióval, negyediknek viszont meglepetésre a harlemi túlsúlyos tinédzserről szóló dráma, a Precious futott be 6,1 millióval. Az ötödik helyet a This Is It című Michael Jackson-film szerezte meg 5,1 milliós  jegyeladással.

Az észak-amerikai filmbevételek a tavaly ilyenkorihoz képest 6 százalékkal estek vissza (akkor az új Bond-film, a Quantum csendje dobta meg a kasszát), Paul Dergarabedian boxoffice-elemző azonban nem sopánkodott. Mint mondta: immár nyilvánvaló, hogy ha egy „nyári sikerfilmet” dobnak be az év folyamán bármikor a forgalmazásba, alkalmasint éppen akkora bevételt lehet elérni vele, mintha a nyári főszezonban mutatták volna be.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál