Fotó: Facebook.com/Bagossy Brothers Company
A gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company is Fonogram-díjat kapott szombaton. Az interneten tartott eseményen többek között Hobót, Rácz Gergőt és Orsovai Renit is elismerték, életműdíjjal Kovács Katit jutalmazták.
2020. április 05., 18:002020. április 05., 18:00
Az év hangfelvétele Fonogram-díját a közönség szavazása alapján a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company Olyan Ő (Prime Event Management) című dala kapta a szombati online gálán.
„Köszönjük szépen a közönségünk bizalmát, kitartását és folyamatos támogatását! Minden zenekar életében fontos pillanat, amikor egy zenei díjra jelölést kap. A mi esetünkben ez mindig megerősít minket abban, hogy jó úton járunk és további motivációt ad a folytatáshoz” – mondta el a Krónika megkeresésére Tatár Attila, a zenekar gitáros-vokalistája. Hozzátette, többször mondták, hogy a jelölések fontosak, nem feltétlenül a díj elnyerése, de időnként persze jó nyerni is.
„Tavaly a Petőfi zenei díjat, idén pedig a Fonogram-díjat kaptuk meg, amiért nagyon hálásak vagyunk. Annak ellenére, hogy most egy ideig otthon maradunk, azért mi megyünk tovább” – fogalmazott az indie rock, alternatív rock, folk-rock műfajt képviselő együttes tagja.
Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele Hobo – Hé, Magyar Joe! (GrundRecords) című lemeze lett, az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele díjat Bryan Adams – Shine A Light (Universal Music) című anyaga nyerte el.
Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele Rácz Gergő és Orsovai Reni – Mostantól (Schubert Music Publishing) lett, az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele díjat Billie Eilish – When We All Fall Asleep, Where Do We Go? (Universal Music) című lemeze kapta. Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele díjban a Mörk – The Resurrection of Mörk (Schubert Music Publishing), az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele díjban Lana Del Rey – Norman Fucking Rockwell! (Universal Music) részesült.
Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele díjban Krizso – Boys in the City, Girls from the Woods (szerzői kiadás) című lemeze, az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele díjban Armin van Buuren – Blah Blah Blah (Sony Music) című dala részesült. Az év hazai rap vagy hiphop albuma vagy hangfelvétele a Ganxsta Zolee és a Kartel – Oldskool (MFM Music), az év külföldi rap vagy hiphop albuma vagy hangfelvétele Lil Nas X feat. Billy Ray Cyrus – Old Town Road (Sony Music) című dala lett.
Fotó: Facebook.com/Bagossy Brothers Company
Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele díjat a Leander Kills – Luxusnyomor, valamint a Mudfield – Sárrét című albuma megosztva kapta (mindkettő kiadója a Keytracks Hungary), az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele díjat a Slipknot – We Are Not Your Kind (Magneoton/Warner Music) kapta. Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele díjban Balázs Pali – Majd holnap írok... (szerzői kiadás), az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele díjban a Cimbaliband és Danics Dóra – Iram (Fonó) című albuma részesült.
Az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele díjat a Veronaki – Mosó Masa mosodája (Universal Music) című albuma, az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele díjat a Sárik Péter Trió – X Bartók (szerzői kiadás) című lemeze nyerte el. Az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele Lajkó Félix & Volosi lemeze (Fonó), az év felfedezettje a Carson Coma (Gold Record) lett.
A Fonogram díjat – Arany Zsiráf díj néven – a magyarországi hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek díjazására alapította a Mahasz közgyűlése 1992 szeptemberében. A díj neve 2004-től kezdve Fonogram – Magyar Zenei Díj. A díjjal egyebek mellett elismerik a hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereit létrehozó művészek és kiadók tevékenységét.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
szóljon hozzá!