Idén is magyar–román közös programokat kínál a Szent György Napok alatt felállított ifjúsági sátor. A főszervezők, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) és az ECOU Ifjúsági Egyesület képviselői kedden sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy már hatodik éve sikeresen működik a multikulturalitás az ifjúsági sátorban.
2014. március 25., 19:432014. március 25., 19:43
Idén mintegy 30 magyar és román civil szervezet vesz részt a programok lebonyolításában, és 150 önkéntest vontak be. „Fiatalos, lendületes, sokoldalú, román és magyar fiatalok számára egyaránt érdekes programsorozattal készülünk, mindent megtartottunk, ami eddig bevált, és új elemekkel gazdagítottuk a kínálatot” – mondta el Kocsis Boldizsár János, a Hárit alelnöke, az ifjúsági sátor főszervezője.
Mint elhangzott, megszervezik a Szent György Napok fellépőivel a közönségtalálkozókat, lesz élő könyvtár, mintegy 50 személyiséget „vadásznak”, akiket majd faggatni lehet. Ezenkívül élő szobor parkot, arcfestést, üvegfúvást, kulturális divatbemutatót és pingpongbajnokságot is ígérnek a szervezők.
Mădălin Guruianu, az ECOU egyesület tagja, sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő elmondta, a programsorozat május 1-jén este silent partyval kezdődik, majd péntekre egy nagy sárkányfejet készítenek, az alatt vonul fel a csatlakozó mintegy 150 román és magyar önkéntes.
Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
szóljon hozzá!