Fotó: A szerző felvétele
2011. június 20., 07:352011. június 20., 07:35
A többhektáros parkkal körülvett neobarokk kastélyban évek óta szervezik az Erdélyben egyedülálló, a letűnt korok hangulatát megelevenítő Széchenyi-bált, amelyet a nyolcvanas évek végén Daragics Éva, a Mikes Kelemen Gimnázium történelemtanára kezdeményezett, hogy az ifjúsággal megismertessék a viselkedéskultúra, az etikett előírásait, a klasszikus táncokat. A bálon mindig kötelező a szmoking, a díszmagyar, a kisasszonyok, hölgyek számára a nagyestélyi, az elfogadható szintű tánctudás is javallott. Az idei bált Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg, felidézve a Széchenyi- bálok történetét. 1864-ben öszszegyűltek gróf Széchenyi István tisztelői, követői, hogy részt vegyenek a Széchenyi-lakomán. Külön serleget készítettek a következő felirattal: „Borúra derű. Nem halt meg, aki honfitársainak emlékezetében él.”
Az első Széchenyi-bált az Országos Széchenyi Szövetség rendezte 1907-ben, ezt követően minden évben volt Széchenyi- bál. A két világháború között több alkalommal akkora volt az érdeklődés, hogy két társasági tag ajánlása volt szükséges ahhoz, hogy báli belépőjegyhez lehessen jutni, idézte fel a történetet Tamás Sándor. Nagy Gábor, a szervező Mikes Kelemen Gimnázium tanára pedig Széchenyi István családfáját ismertette, majd lovas hintón megjelent Széchenyi gróf, akit László Károly színművész, „Puki bácsi” alakított. A bál a már hagyományossá vált forgatókönyv szerint zajlott: megnyílt a kaszinó, az árkosi Barabás-lovarda jóvoltából a hölgyek és urak lovagolhattak, csónakázni lehetett, volt gyönyörű svédasztal és torta. Választottak bálkirálynőt, akit elloptak, és akiért megküzdöttek, és tűztánccal kápráztatták el a több száz résztvevőt.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
szóljon hozzá!