Változatos, kreatív tevékenységekre várják a kisiskolásokat a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumba – a Kreatív Alkotóműhely sorozat keretében a diákok az időszakos kiállítások témáihoz kapcsolódó kézműves-tevékenységeken vehetnek részt naponta 10–12 óra között.
2015. február 01., 16:192015. február 01., 16:19
A kétórás múzeumpedagógiai foglalkozásokon való részvétel naponta 2,50 lejbe kerül – az összeg azonos a múzeum diákjegyeinek értékével.
Hétfő délelőtt tíz órától a fiatalok egy interaktív tárlatvezetésen vehetnék részt az Erdélyi csipkék című kiállításon, majd csipkemintát készíthetnek, és megismerkedhetnek a kereszthímzéssel.
Kedden szintén délelőtt 10-től déli 12 óráig újra interaktív tárlatvezetésre kerül sor, majd a csipkenyomat készítése mellett a rojtkötést is bemutatják. A Megújuló épített örökségünk című kiállítást mutatják be szerdán, délelőtt tíztől a fiataloknak, ezt követően festett kazettás mennyezetet készítenek.
Csütörtökön a Megújuló épített örökségünk kiállítás interaktív tárlatvezetése után rózsaablakot készíthetnek és díszíthetnek a kisiskolások a múzeumpedagógusokkal. Pénteken farsangi népszokásokkal ismerkedhetnek a diákok, álarcokat és kiegészítőket készítenek délelőtt tíztől.
A Kreatív Alkotóműhelyt Szappanyos Tünde és Tófalvi Enikő múzeumpedagógus vezeti. Jelentkezni, érdeklődni a 0748–598825-ös telefonszámon lehet.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.
szóljon hozzá!