Egy elhagyatott köztéri illemhelyen tizenöt fős, romániaiakból álló csoportra bukkantak a hatóságok a brit főváros észak-nyugati részének egyik külvárosában – az üresen álló aprócska helyiségbe beköltözött a kis csapat – olvasható a Daily Mail honlapján.
2014. február 11., 20:032014. február 11., 20:03
Az illemhelyet éppen árverésre készültek bocsátani, ezért ellenőrizték a területet a hatóságok. A betolakodók a rajtaütéskor pánikszerűen elhagyták rögtönzött otthonukat, de később visszatértek, így az illetékesek kénytelenek voltak bedeszkázni az épületet, hogy ne költözhessenek vissza.
A szálláshelyfoglalók bevezették az elektromos áramot az elhagyott közvécébe, és jégszekrénynyel, mikrohullámú sütővel, gáztűzhellyel is berendezték. A hatóságok összetákolt polcokat is találtak, rajtuk számos DVD-t a Gazdag ember, szegény ember című filmsorozattal, a helyiség falán pedig ortodox ikont.
Susan Hall, a helyi tanács képviselője úgy fogalmazott, az, hogy a romániaiak beköltöztek az illemhelyre, arra enged következtetni, hogy a kelet-európai bevándorlók egyre inkább megjelennek a külvárosokban is. „Ezek az emberek a mélyszegénységből jöhettek, hogy egy ilyen hellyel is megelégedtek” – mondta. Az épületet árverésre bocsátják a közeljövőben.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!