Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Fegyverrel fenyegettek, és származása miatt sértegettek egy gyorsétkezdében dolgozó izraeli állampolgárt Bukarestben – közölte szerdán a fővárosi rendőr-főkapitányság.
2024. augusztus 07., 17:102024. augusztus 07., 17:10
2024. augusztus 07., 17:142024. augusztus 07., 17:14
Az eset még június 19-én történt, ám nem tudni, miért csak most hozta nyilvánosságra a rendőrség. Az első kerületi kapitányság a vendéglő biztonsági kamerájának felvétele alapján június 20-án azonosította és őrizetbe vette a 48 éves gyanúsítottat, akitől két airsoft fegyvert is lefoglaltak – közölte az MTI.
A rendőrség annak nyomán szállt ki a helyszínre, hogy a bejelentés szerint a támadó fegyverrel fenyegeti, szidalmazza és „rasszista megjegyzéseket” tesz az izraeli alkalmazottra.
A fenyegetés és lőfegyverrel való visszaélés mellett fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő eszmék terjesztésének gyanújával is vizsgálat indult az elkövető ellen – tudatta a bukaresti rendőrség. Az utóbbi bűncselekményt hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a román büntetőjog.
Kicsi a világ, de azért alaposan le tud fárasztani – vontuk le a következtetést, miután életünk egyik legnagyobb kalandjaként az albán tengerpartig és vissza autóztunk. Sok fotóval tarkított élménybeszámolónkban bemutatjuk az utazás viszontagságait.
Hideg Vivien arra szeretné nevelni a gyerekeket, hogy legyenek önmaguk, és kitartóak céljaik elérésében. A Kolozs megyei Szamosújváron található Elvarázsolt Házikó óvónője a júliusi címzetes vizsgán elért eredményéről beszélt.
Táncra perdítő koncertekkel, családias, bensőséges hangulatát megőrizve vette kezdetét csütörtök délután a Méra Világzenei Csűrfesztivál.
Felháborodást és megütközést váltott ki, hogy Imane Khelif algériai ökölvívó a nők között versenyezhet a párizsi olimpián, holott korábban megbukott a nemi teszteken, és biológiailag férfinak számít.
Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó és Berecz István Aranysarkantyús néptáncos Apja-fia címmel tart előadást augusztusban Búzában.
Hatalmas, 1220 grammos paradicsom termett a Buzău megyei Zöldségtermesztési Kutató- és Fejlesztési Állomáson (SCDL). A Beefsteak fajtájú paradicsom megdöntötte az állomáson mért tavalyi rekordot, amikor a legnagyobb paradicsom 1100 grammot nyomott.
Romániában először öt sarkifarkas-kölyök született a nagyszebeni állatkertben, melyeket pár napja már meg is csodálhatnak a látogatók – közölte szerdán a Turnulsfatului.ro.
Több mint 50 fős csapattal és 21 tonnás hang- és színpadtechnikai felszereléssel érkezik első alkalommal az országba Sam Smith, aki az augusztus 8–11. közötti kolozsvári Untold fesztivál sztárfellépője lesz.
Huszonhatodik alkalommal szervezik meg augusztus 16–20. között Kolozsvárt és a környező településeken a Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót.
Kevésbé elégedettek az emberek a személyes kapcsolataikkal, és egyre többen mondják azt, hogy nincs kitől segítséget kérniük – világít rá a szomorú valóságra egy szerdán ismertetett kutatás, amely a 2022-es és a 2018-as helyzetet hasonlítja össze.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)