Környezettudatosság művészettel: Gyulán és Nagyváradon is Muzsikál az erdő a hétvégén

Környezettudatosság művészettel: Gyulán és Nagyváradon is Muzsikál az erdő a hétvégén

Fotó: Dr._Csóka_György/Muzsikál az Erdő Alapítvány

Október 1. és 3. között ismét megrendezik a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című programot. Pénteken a magyarországi Gyulán, szombaton Gyula-Városerdőn, vasárnap pedig a határ túloldalán, Nagyvárad közelében várják a közönséget.

Krónika

2021. szeptember 30., 09:072021. szeptember 30., 09:07

2021. szeptember 30., 10:022021. szeptember 30., 10:02

A szervezőknek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint új lendületet kapott az idén 18 éves Muzsikál az erdő rendezvénysorozat, hiszen értékrendje, szellemisége a járványhelyzetben megerősítést nyert. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani. A gyulai rendezvény 1997 óta az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben. A szervezők valamennyi napon indítanak szakvezetéses túrát: pénteken 3,3 kilométeres kenutúrát, szombaton Békéscsabáról és Sarkadról a koncert helyszínére induló kerékpártúrát,

vasárnap pedig egy erdei sétát a Nagyvárad közelében lévő Püspökfürdőn.

Pénteken a gyulai Csigakert tölgyfamatuzsálemei között Demeniv Mihály harmonikaművész, Csernik Szende székely mesemondó és a Bohém Ragtime Jazz Band lép fel. Itt nyílik meg a Muzsikál az erdő gyermekrajzpályázat és fotópályázat nyertes műveiből összeállított kiállítás is. Szombaton Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében zenél az Aurin Leánykar, a Zeneakadémia Szaxofon Együttese, Bolba Éva és a JAZZterlánc, a Monarchia Szimfonikus Zenekar és a Fonó Zenekar, de fellép Soós Emőke mesemondó és a Körös Táncegyüttes is.

A kísérőprogramok között a klímaváltozásról, a biodiverzitásról és a komposztálásról hallgathatnak meg az érdeklődők előadásokat, részt vehetnek hagyományos szilvalekvárfőzésen, helyi termékek vásárán, a gyerekeket pedig vásári fajátékok, kézműves foglalkozások és a Bábika Játszóház várja. Vasárnap a Nagyváradi Állami Filharmónia Vonósnégyese, a Nagyváradi Művészeti Líceum magyar tagozatának kórusa és a Nagyváradi Művészeti Líceum fiatal tehetségei mellett a Szent Efrém Férfikar és Szokolay Dongó Balázs lépnek fel. A koncertek sorát a Góbé zenekar zárja.

A részletes program a www.muzsikalazerdo.hu weblapon olvasható. A 18 éve életre hívott Muzsikál az erdő programsorozat arra szeretné motiválni az érdeklődőket, hogy a társadalom környezeti szempontból is fenntartható módon működjön és összefogásra épüljön. Értékei a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata

Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től, vasárnap délutántól a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak.

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata
2024. április 13., szombat

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi

Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi
2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta