2013. április 03., 06:522013. április 03., 06:52
Április 2-a az autizmus világnapja, ezen a napon világszerte olyan rendezvényeket szerveznek, melyek segítségével az autizmussal élőkre és családjaikra irányítják a figyelmet.
Az autistáké a leggyorsabban növekvő létszámú fogyatékossági csoport a világon – olvasható a magyarországi Autisták Országos Szövetségének honlapján, ezért is fontos, hogy minél többen tudjanak erről az állapotról. Csíkszeredában a József Attila Általános Iskola keretében működő Puzzle Oktatási Központban közös programot szerveztek a központba járó autista gyerekek, illetve az iskola azon osztályai számára, amelyekbe bejárnak órákra autista gyerekek is. A rendezvényen, amely a Tudj többet, légy jobb! rendezvénysorozatnak is része volt, beszéltek a nap jelentőségéről, majd közös éneklés, körjáték következett, amelybe felszabadultan belefeledkeztek az autista gyerekek is. Csedő Julianna, a 4. C osztály tanítója elmondta, megértéssel, empátiával viszonyulnak az órákra bejáró autista gyerekhez az osztály tagjai, a közösség részének tekintik őt is, keresik, ha hiányzik, érdeklődnek felőle. András Éva, a 3. D osztály tanítója úgy véli, hogy megfelelő irányítással a gyerekek nagyon elfogadóak tudnak lenni, és szeretettel viszonyulnak autista osztálytársukhoz. A tanító megemlítette, korábban is volt autista diákja, aki jelenleg már szakközépiskolába jár. A Puzzle Oktatási Központ diákjai és a három osztályközösség a közös játék végén az autizmus színében, kékben pompázó lufikat eresztett el az iskola sportpályáján.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.