Kelet-Európában először Temesváron szervezik meg az APLEC Internacional nemzetközi katalán fesztivált, amely a Barcelonán kívül megrendezett legnagyobb és leglátványosabb utcai rendezvény lesz – írja a Nyugati Jelen.
2014. február 24., 16:592014. február 24., 16:59
Az augusztus 8–10. között szervezendő fesztiválra 500 katalán művész érkezik Temesvárra, akik romániai csoportokkal együtt mutatják be az óriások parádéját, tűzjátékokat és emberi tornyok építését – katalán hagyományok szerint.
Az APPLEC Internacional temesvári megszervezéséről Barcelonában kötött szerződést február 11-én a temesvári városháza képviseletében Dan Diaconu alpolgármester, a katalán ADIFOLK egyesület és ViaRumania Egyesület nevében Jose Miguel Vinals, Spanyolország temesvári tiszteletbeli konzulja.
Augusztus elején 22 katalán hagyományőrző csoport 500 tagját és 1000 kísérőt lát vendégül Temesvár. A 27. alkalommal megszervezett katalán utcai fesztivál először jut el Kelet-Európába, eddig csak nyugat-európai nagyvárosokban szervezték meg: például Amszterdamban, Koppenhágában, Manchesterben, Párizsban.
„Azért esett Temesvárra a választás, mert megfelelő kulturális infrastruktúrával és vendégfogadási kapacitással rendelkezik, közvetlen a légi kapcsolata Barcelonával és adott a nyitottság a kultúra és a kulturális sokszínűség felé” – nyilatkozta az eseménnyel kapcsolatban Dan Diaconu alpolgármester. Az augusztusi rendezvény keretében a katalán kormány tagjai és a barcelonai polgármesteri hivatal képviselői is ellátogatnak Temesvárra.
Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
szóljon hozzá!