Első ízben indul romániai expedíció a Himalájában található, 8091 méter magas Annapurna-csúcs meghódítására március 28-án – jelentették be sajtótájékoztatójukon a csúcsot meghódítani szándékozó hegymászók.
2014. március 19., 15:512014. március 19., 15:51
Az aradi Török Zsolt (képünkön), a temesvári Cristian Tzecu, George Porancia és Cătălin Neacșu jótékonysági céllal indul útnak, hogy megmássza a Himalájában található csúcsot: temesvári, szellemi és testi fogyatékkal élők kézjegyével ellátott zászlót visznek magukkal a hegyre, hogy felhívják a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel a fogyatékkal élőknek kell megküzdeniük.
A március végétől május végéig tartó expedíción részt vevő alpinisták úgy fogalmaztak, egy nyolcezres csúcs meghódítása metaforája lehet a napi küzdelmeknek, amelyekben a romániai fogyatékkal élőknek részük van. „Ez az ötödik romániai expedíció, amely súlyos társadalmi problémára kívánja felhívi a figyelmet\" – mondta el Cristian Tzecu.
Az aradi Török Zsolt, több sikeres expedícióval a háta mögött úgy fogalmazott, a hegyen megérti az ember, hogy minden a lelki vonatkozásoktól függ. „Ha az időjárási viszonyok kedvezőek, elkezdjük majd a csúcstámadást\" – mondta. Cătălin Neacșu úgy fogalmazott, sokan kérdezik tőle, miért hagyja abba irodai munkáját, hogy a hegyen kockáztassa az életét. „A válasz egyszerű: hegymászó szenvedélyem minden mást legyőz\" – mondta az alpinista.
A hegymászók úgy fogalmaztak, nemcsak kedvvel vágnak neki az útnak, de megtiszteltetés is számukra, hogy ők lehetnek az első romániaiak, akik feljutnak a világ tetetejének is nevezett Himalája 8091 méteres csúcsára.
Az Annapurnát a világ öt legnehezebben megmászható csúcsa közt tartják számon. Az Annapurna (a hegy neve szanszkrit nyelven az aratás istennőjére utal) a Himalája egyik hegytömbje Közép-Nepálban, a hegyláncban 13 hétezer méternél magasabb hegycsúcs található.
Mint ismeretes, Török Zsolt egy tavalyi expedíció során, július 19-én hódította meg hegymászótársaival a Himalája egyik csúcsát, a 8126 méteres Nanga Parbatot. A 4bakancs.com szakportál szerint ez komoly mászóteljesítmény jelentett, mert ezen az útvonalon–- Rupal oldal, Schell útvonal – még nem járt sikerrel sem magyar, sem román hegymászó. Két román expedíció tett kísérletet korábban, sikertelenül, magyar expedíció pedig még nem is próbálkozott.
Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
szóljon hozzá!